Szabó János nem érzi jogosnak a kiállítását

A paksi védő elmondta, morálisan most nincs topon a csapata.
 
 

Szabó János nem érzi jogosnak a kiállítását

A paksi védő elmondta, morálisan most nincs topon a csapata.
 
 
 

Szabó János nem érzi jogosnak a kiállítását

A paksi védő elmondta, morálisan most nincs topon a csapata.

Szombaton a Paks a 80. percben még 2-1-re vezetett hazai pályán a Haladás ellen, aztán egy eseménydús hajrá következtében 3-2-re alulmaradt. A győztes gólt a 93. percben szerezte szabadrúgásból a szombathelyi Gaál Bálint, a pontrúgást eredményező szituációnál pedig Szabó Jánost ítélte szabálytalannak a játékvezető, amiért ki is állította a paksi védőt. Ezzel kettős emberhátrányba kerültek a hazaiak, hiszen Gévay is idő előtt mehetett le a pályáról a második sárga lapja után.

A Rangadó.hu-nak Szabó János mondta el a véleményét a mérkőzéssel és a kiállítással kapcsolatban.

– Abszolút nem érzem reálisnak az eredményt, hiszen az egész meccsen jobban játszottunk, mint a Haladás. Több helyzetünk is volt, sajnos ilyen passzban vagyunk, semmi sem sikerült. Nem igazán szeretnék a kiállítással foglalkozni, a játékvezető így látta, ez ellen nem lehet mit tenni. Az összefoglalóban visszanéztem, nekem egyáltalán nem tűnt jogosnak a piros lapom, de így utólag teljesen mindegy, hogy ki mit gondol, ez már nem változtat semmin – mondta Szabó János.

A tolnaiak a záró forduló előtt a tabella nyolcadik helyén állnak, holott a 18. fordulóban még a második hely volt az övék, a téli pihenő után pedig a negyedik helyről folytatták a pontvadászatot. Az utolsó tíz mérkőzéséből hetet elveszített Csertői Aurél csapata, tavasszal pedig hat mérkőzésen gólt sem szerzett.

– Keressük a gyenge szereplés okait. A szerencse sem volt velünk, sokszor az utolsó percekben kaptuk a gólokat, ami természetesen koncentrációs hibákra is visszavezethető. A helyzeteket pedig, amiket kidolgoztunk, nem sikerült berúgnunk, pedig minden mérkőzésen megvolt az esély, hogy két-három gólt is szerezzünk. Nem csak a támadójátékban látom a problémát, a védelem sem volt stabil. Amikor végre sikerült gólt rúgni, akkor sajnos mindig kaptunk gólokat is, mint ahogy történt ez a legutóbbi mérkőzésen. Nincs jó hangulat az öltözőben, de nem lehetett igazából keseregni egy-egy mérkőzés után a történteken, hiszen sokszor szerda-szombat ritmusban játszottunk. Morálisan sajnos nem vagyunk a topon, vezetőedzőnk megpróbált folyamatosan javítani ezen, de nem úgy sikerültek a dolgok, ahogy terveztük – foglalta össze a tavaszi szezon gyenge szereplésének lehetséges okait Szabó János, aki honlapunknak elmondta, hogy egyéves szerződés köti még a klubhoz, és azt mindenféleképpen szeretné kitölteni Pakson.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.