Laczkó Zsolt: Ideges voltam, mert ismét a kárunkra tévedtek

A Békéscsaba játékosa a saját jövőjéről is beszélt a Rangado.hu-nak.
 
 

Laczkó Zsolt: Ideges voltam, mert ismét a kárunkra tévedtek

A Békéscsaba játékosa a saját jövőjéről is beszélt a Rangado.hu-nak.
 
 
 

Laczkó Zsolt: Ideges voltam, mert ismét a kárunkra tévedtek

A Békéscsaba játékosa a saját jövőjéről is beszélt a Rangado.hu-nak.

A Békéscsaba a hétvégén 2-1-es vereséget szenvedett a Budapest Honvéd otthonában, és ezzel biztossá vált, hogy lila-fehér csapat a szezon egyik kiesője. Laczkó Zsoltot, a vendégek játékosát kérdeztük arról, hogy igazságosnak tartja-e az egygólos vereséget.

- Úgy gondolom, hogy jól kezdtük a mérkőzést, sikerült helyzeteket kialakítanunk, és már a negyedik percben volt egy ziccerünk. Sikerült is megszereznünk a vezetést, ami után még az első félidőben nekünk is, illetve a Honvédnak is akadtak helyzetei, sajnos ebből a hazaiak kettőt kihasználtak. A második játékrészben a játékunk visszaesett, és a kapusunkon múlt, hogy nem kaptuk be a harmadik gólt. A hosszabbításban pedig volt az az ominózus tizenegyes szituáció, ami a helyszínen is, és utólag videóról visszanézve is egyértelműen büntető volt. A döntetlen lett volna az igazságos eredmény – emlékezett vissza a 22-szeres válogatott játékos.

A 26. percben gólt szerzett, a 92. percben pedig egy tizenhatoson belül történt szituáció után kiállították Laczkó Zsoltot.

- Annál az esetnél lerántottak engem a tizenhatoson belül, nem értem miért nem fújta be a játékvezető a szabálytalanságot - folytatta a 29 éves futballista. - Amikor odamentem a sporihoz, hevesen reklamáltam ugyan, de azt, hogy lökés történt, túlzás lenne kijelenteni. A Vasas ellen két büntetőt nem adtak meg nekünk, a Honvéd ellen egyet: azt miért nem kéri számon a játékvezetőkön senki?

A viharsarkiak az évad tavaszi felében sokkal kiegyensúlyozottabban játszottak, s minden ellenfelükre veszélyesek voltak. A tizennyolc vereségükből tizenhármat az ősszel szenvedtek el, ami nagyban hozzájárult a kieséshez.

- Nagy különbség volt az ősszel illetve a tavasszal mutatott játékunk között. A tavaszi csapatunk sokkal összeszedettebb és fegyelmezettebb volt, az ősszel még nem állt össze a csapat, hiszen rengeteg új játékos érkezett, és idő kellett az összeszokáshoz. Tavaszra ez sikerült, és egy kis szerencsével sikerülhetett volna a bennmaradás. Sajnálom, hogy nem tudtam hozzátenni többet, természetesen a saját teljesítményemben is keresem a hibát, van hiányérzetem ezzel kapcsolatban. A klub elindult egy olyan irányba, ami abszolút pozitív, és első osztályú együttes alakult ki tavaszra. Mindenki, aki képviselte a klubot, az büszke lehet Békéscsabára, hiszen fejlődik a klub, és nagyon jó volt ennek a részese lenni. Az őszi eredmények azonban nagyon nagy mértékben befolyásolták a bajnokság végkimenetelét - foglalta össze a szezont a békésiek meghatározó embere, majd pedig a saját jövőjét firtató kérdésre is kitért.

- Nagyon friss az egész, és nem is feltétlenül az én jövőm a fontos most, ez majd ráér később. Szépen kell búcsúznunk a hétvégén az első osztálytól. Megpróbálok a szépre, és a jóra emlékezni Békéscsabáról, az egyéni érdekek most mellékesek, annak is meg lesz majd az ideje, amikor azzal kell foglalkozni. Távozom a klubtól, de jelen pillanatban nem tudom, hogy mit hoz a jövő, nem tárgyaltam még senkivel - zárta a honlapunknak tett nyilatkozatát Laczkó Zsolt.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.