Felkészülés

U18: nagy csata végén döntetlent játszott a válogatott

 
 

Felkészülés

U18: nagy csata végén döntetlent játszott a válogatott

 
 
 

Felkészülés

U18: nagy csata végén döntetlent játszott a válogatott

Második felkészülési mérkőzését is lejátszotta Szerbiában edzőtáborozó U18-as válogatottunk. A keddi első összecsapáson a mieink nagyszerű első félidei játékukkal 2-1-re nyerni tudtak a házigazda szerbek ellen. A vereség alaposan felpaprikázta ellenfelünket, a csütörtöki visszavágón a hazai együttes agresszív, kemény játékkal igyekeztek revánsot venni a keddi meccsért – írja az mlsz.hu.

A 4. percben sikerült is megszerezni a szerb csapatnak a vezetést, de a mieink még az első negyedóra végén egyenlítettek, Bíró Bence és Kamarás György összjátéka után utóbbi tört kapura, és lőtte el a labdát a kapus mellett.

A folytatásban kemény párharcokkal, sok szabálytalansággal tarkított, kimondottan küzdelmes volt a találkozó, a magyar válogatott alakított ki több helyzetet, de a szerbek előtt is adódott egy-két nagy gólszerzési lehetőség. A mérkőzés végéig az eredmény nem változott, egy jó iramú, harcos találkozón ért el 1-1-es döntetlent a magyar válogatott.

– Nagyon feszült hangulatú mérkőzést játszottunk, amely jóval kiegyenlítettebb volt, mint a keddi, ezt az eredmény is mutatja – mondta a mérkőzés után Oscar Corrochano, a magyar válogatott szövetségi edzője. – Volt esélyünk a sikerre, hiszen nekünk volt több helyzetünk, de ellenfelünk is eljutott a mi kapunkig, ezért a döntetlen reális eredmény. Örülük, hogy egy mentálisan és fizikálisan is kimagaslóan erős szerb csapattal szemben végig fel tudtuk venni a harcot, és két színvonalas mérkőzést sikerült játszanunk az elmúlt négy napban.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.