Ferenczi István, a százados, aki még mindig bírja erővel

A hétvégén megszerezte 100. élvonalbeli találatát a csatár, akit csapattársa pszichopataként jellemzett.
 
 

Ferenczi István, a százados, aki még mindig bírja erővel

A hétvégén megszerezte 100. élvonalbeli találatát a csatár, akit csapattársa pszichopataként jellemzett.
 
 
 

Ferenczi István, a százados, aki még mindig bírja erővel

A hétvégén megszerezte 100. élvonalbeli találatát a csatár, akit csapattársa pszichopataként jellemzett.

A hétvégén a Vasas 3-1-es vereséget szenvedett otthon a Diósgyőr ellen, és ezzel továbbra is a kiesés veszélye fenyegeti. A hazaiak egyetlen gólját Ferenczi István szerezte, akinek ez volt a 100. élvonalbeli találata pályafutása során. Tavaly nyáron még úgy tűnt, hogy a támadó befejezi pályafutását, és csak pályaedzőként folytatja a csapatnál, de végül reaktiválták őt játékosként, így kettős szerepet vállal az idén.

– Amikor szombaton a pályára lépésre készültem, már akkor is a fejemben volt, hogy a századik gólomat szerezhetem meg, aztán amikor betaláltam, természetesen egyből eszembe jutott a jubilálás. Későn jött sajnos a gólom, és nem is segített semmit a csapatnak. A mérkőzés végén sem ünnepeltem meg ezt a szép mérföldkövet, a játékostársak és ismerősök gratuláltak, de csupán ennyi történt – nyilatkozta a Rangadó.hu-nak a csatár.

Pályafutása során megfordult többek között Győrben, Debrecenben, az MTK-ban és a Ferencvárosban is. Külföldön pedig a Barnsley és a Rizespor légiósa is volt.

– A szívemhez legközelebb a jelenlegi klubom, a Vasas áll, sokadik szezonomat töltöm itt. Természetesen jó szívvel gondolok vissza azokra a klubokra, ahol sikereket értem el. Az MTK-val a bajnoki cím emlékezetes, a Fradi nagyon speciális szereplője a magyar focinak, ott ráadásul két évig csapatkapitánya voltam az együttesnek, az ott töltött időszak is szép emlék számomra. Szerencsére volt pár fontos gólom, ami győzelmet ért. De ezek közül maradjunk az utolsónál, számomra a századik volt a legszebb.

– Az aktív pályafutásomból nem sok van már hátra, tavaly nyáron is abba akartam hagyni a labdarúgást, így igazából nincsenek újabb céljaim. Három mérkőzésünk van még ebben a szezonban, nem tudom mennyit fogok játszani, remélhetőleg nem sokat, mert az azt jelentené, hogy az eredmények számunkra jól alakulnak – folytatta Ferenczi István, aki hozzátette, hogy egyedül a Magyar Kupa-győzelmet hiányolja a karrierjéből.

Azt is elárulta a támadó, hogy vállalna-e még egy évet aktív labdarúgóként, ha ismét felkérnék őt.

– Ha szükség lenne rám, akkor bírnám fizikálisan, csak ez a kettős szerep nem egy egyszerű helyzet. Én teljesen jól érzem magam így is, de ha a játékosok fejével gondolkodom, akkor nem a legszerencsésebb szituáció.

Czvitkovics Péter, az angyalföldi klub középpályása is csak pozitívumokat tud mondani Ferenczi személyét illetően, a csapaton belül is egy eléggé erőteljes személyiségnek véli őt.

– Ebben a szezonban játszott körülbelül hatvan percet, és már két gólt szerzett, többet, mint jó néhány játékosunk, akik sokkal többet szerepeltek ennél. Úgy gondolom, hogy ő még simán játszhatna az első osztályban akár jövőre is. Egy húsz-harminc perc erejéig minden találkozón tudna segíteni a csapatnak, hiszen nagyon jó hozzáállása van. Az erőnléti edzőnk is egyben, minden egyes feladatot velünk csinál az edzésen, jó állapotban van. Maratonokat fut, az én szememben ebből a szempontból egy pszichopata, mert én biztos nem tudnám ezt csinálni, amit ő. A fiatalok példaképként tekintenek Pistára, mert látják, hogy mindig él a lehetőséggel, amikor a pályára lép.

A 2010–2011-es szezonban Giovanni Dellacasa menesztését követően Komjáti András vette át az irányítást az angyalföldi kispadon. A tréner egy nagyon szorgalmas embert ismert meg a kilencszeres válogatottban.

– Már akkor sem volt tejfogú, amikor együtt dolgoztunk. A társai felnéztek rá, abban az időszakban vezéregyénisége volt az együttesnek. Neki és Lisztes Krisztiánnak volt köszönhető abban az idényben, hogy bennmaradtunk. Az elhivatottságával és a példaértékű edzésmunkájával mindenképpen felnézhetnek rá a fiatalok - mondta el véleményét Komjáti András, aki máig emlékszik, hogy első közös edzésükön Ferenczi úgy összeütközött egyik társával, hogy orr- és arccsonttörést szenvedett.

Vissza azonban a jelenbe, hiszen döntő fontosságú hét következik a kiesés szempontjából az NB I-ben. A Vasas kedden a Békéscsabához látogat, a hétvégén pedig a Puskás Akadémiát fogadja.

– Nem készülünk semmi extrával, ha valamelyik csapattársamat ilyenkor motiválni kell, akkor ott problémák vannak. Az utolsó négy fordulóból hármat a saját pályánkon játszunk, és nem leszólva ellenfeleinket, de nem a legjobb együttesek ellen. Ha ilyen kedvező sorsolás mellett nem tudjuk kiharcolni a bennmaradást, akkor meg is érdemeljük, hogy kiessünk – zárta a nyilatkozatát Ferenczi István.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.