Mészöly: már bőven elértük a célunkat

A Honvéd ellen négy kulcsjátékosára sem számíthat a Haladás.
 
 

Mészöly: már bőven elértük a célunkat

A Honvéd ellen négy kulcsjátékosára sem számíthat a Haladás.
 
 
 

Mészöly: már bőven elértük a célunkat

A Honvéd ellen négy kulcsjátékosára sem számíthat a Haladás.

Az utóbbi három bajnokiján hét pontot szerzett a Szombathelyi Haladás, így ismét két pontra megközelítette a dobogót. A zöld-fehérek szombaton a Honvéd otthonában folytathatják remeklésüket. Jó előjel, hogy legutóbb egygólos győzelmet arattak a Bozsik Stadionban, de sérülések miatt ezúttal nehezebb csata vár Mészöly Géza együttesére.

- Nehéz mérkőzésre számítok, a Honvéd biztosan szeretne revansot venni – nyilatkozta Mészöly Géza vezetőedző a haladasfc.hu portálnak. - Mi azon vagyunk, hogy ismét egy nagyon jó és eredményes mérkőzést tudjunk játszani. Nehezíti a dolgunkat, hogy sérülések miatt nem tudunk a legoptimálisabb felállással pályára lépni. A két belsővédőnk Stef Wils és Jagodics is kiesett, illetve a támadósorunkból Martínez és Ugrai játékára nem számíthatok. Az egész szezon során nagyon megéreztük a támadóink hiányát, és ez most is érzékenyen érint minket. A nehézségeink ellenére abban bízom, hogy nagyon motivált Haladást láthatunk, amely az utolsó pillanatig küzd azért, hogy jól tudjuk befejezni ezt a bajnokságot. A célunkat már bőven elértük, és a megszerzett negyvenhárom ponttal maximálisan túlteljesítettük az elképzeléseinket, de szeretnénk jól befejezni a szezont.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.