Zidane állásáért játszik a Real Madrid?

Ronaldo: csak a továbbjutás elfogadható a Wolfsburg ellen.
 
 

Zidane állásáért játszik a Real Madrid?

Ronaldo: csak a továbbjutás elfogadható a Wolfsburg ellen.
 
 
 

Zidane állásáért játszik a Real Madrid?

Ronaldo: csak a továbbjutás elfogadható a Wolfsburg ellen.

Kedden rendezik meg a Real Madrid–Wolfsburg Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóját, melyen a madridiaknak fel van adva a lecke, hiszen kétgólos hátrányt kell ledolgozniuk a németekkel szemben. Legutóbb a királyiak 2002-ben tudtak megfordítani egy párharcot a BL-ben, akkor is egy német csapat, a Bayern München volt az ellenfelük. Akkor a legjobb nyolc között 2-1-re kaptak ki Raúlék a bajoroktól idegenben, majd a visszavágón Helguera és Guti góljaival 2-0-ra győztek, továbbjutottak, és végül pedig az egész sorozatot is sikerült megnyerniük. A mérkőzés előtti madridi nyilatkozatokból kiderül, most is valami hasonlóra készülnek Ronaldóék.

- A kezdőcsapat és a kispad mellett 80 ezer emberrel a hátunk mögött bízom benne, hogy sikerül majd elérni a célunkat - hangolódott a mérkőzésre a háromszoros aranylabdás CR. - Csak a továbbjutás elfogadható, az az egyetlen olyan lehetséges forgatókönyv, ami után a játékosok és a szurkolók is elégedetten és boldogan hagyhatják el a stadiont. Ehhez azonban meg kell szenvednünk, de ha hideg fejjel és türelmesen játszunk, akkor elérjük azt, amit elterveztünk. A csapat bízik magában, ahogy az edzőnk is, ezért a szurkolóknak is így kell tenniük.

- Kedden 80 ezer néző előtt fogunk harcolni, s megpróbálunk átgázolni a Wolfsburgon - ezek már a védő, Dani Carvajal szavai. Szintén a szurkolók fontosságát emeli ki a fiatal tehetség, Lucas Vázquez, aki szerint 80 ezer drukkerrel a hátuk mögött el fogják érni a céljukat az élet-halálért folyó harcban.

Természetesen a Real Madrid trénere, Zinedine Zidane is optimistán próbál hozzáálni a holnapi visszavágóhoz. - Mindent vagy semmit mérkőzést játszunk kedden, és egy esetleges kiesés az állásomba is kerülhet. Azonban nem érdekel a jövő, a jelenben akarok sikert elérni. Nem a lelkesedésünkkel volt a gond az első mérkőzésen, hiszen többet futottunk, mint az El Clásicón. Manapság minden együttesnek ötven százalék esélye van a továbbjutásra az egyenes kieséses szakaszban – vélekedett a francia edző.

A másik oldalon is fogadkoznak a játékosok. André Schürrle szerint kedden az életükért fog játszani a Wolfsburg, és egymillió százalékig készen állnak az összecsapásra, addig is pedig a regeneráción van a hangsúly.

- Elég lehet egy gól, de csak ha mi szerezzük elsőként - ezt már a németek szélsője, Vieirinha nyilatkozta. – Készen kell állnunk, és ugyanúgy csapatként, és egymást segítve kell játszanunk mint az odavágón. Mindent meg fogunk tenni – bizakodott a brazil.

A mérkőzés holnap 20:45-kor kezdődik a Santiago Bernabéu Stadionban, ahol Kassai Viktor lesz a játékvezető.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.