Bobál nem lepődött meg a Wolfsburg BL-győzelmén

A magyar játékos szerint a németek mentálisan erősebbek a spanyoloknál.
 
 

Bobál nem lepődött meg a Wolfsburg BL-győzelmén

A magyar játékos szerint a németek mentálisan erősebbek a spanyoloknál.
 
 
 

Bobál nem lepődött meg a Wolfsburg BL-győzelmén

A magyar játékos szerint a németek mentálisan erősebbek a spanyoloknál.

Bobál Gergely együttese, a Wolfsburg II. a hétvégén egy nagyon fontos rangadón győzte le az Oldenburgot, ezzel a „farkasok” második csapata, a német negyedosztályú bajnokság északi csoportjában átvette a vezetést.

- Szerencsére sikerült nyernünk, így az első helyen vagyunk a bajnokságban, habár az Oldenburg egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, és ha azt megnyerik, akkor két pontos lesz az előnyük. Az előző héten megsérültem, így nem voltam kezdő a hétvégén. A 19. percben álltam be, aztán a végén le is cserélt az edző – kezdte az értékelést Bobál a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.

Tavaly nyáron került a Wolfsburg második csapatához a 20 éves magyar játékos, aki jelenleg azon dolgozik nap mint nap, hogy minél többet játszhasson és a csapata is felkerüljön a harmadosztályba. Elmondása szerint pozitív visszajelzéseket kap, és a következő hetekben lesz konkrétan arról szó, hogy a kölcsönszerződés után végleg marad-e Németországban.

Az interjúban természetesen szó esett az első csapat kétgólos győzelméről a Real Madrid ellen.

- A Real elleni volt az idei legjobb mérkőzése a csapatnak, és a hangulat is egészen elképesztő volt a stadionban. Bíztam benne, hogy az első meccsen nem kapunk ki, de így, hogy kétgólos előnnyel várjuk a visszavágót, nagy sanszunk van a továbbjutásra. Idegenben egy rúgott gól akár elég is lehet az elődöntőhöz. Szerintem a királyi gárda nem becsült le minket, csupán mentálisan erősebbek voltunk a madridiaknál. Sokkal jobban játszottunk támadásban és védekezésben is, teljesen megérdemelt a győzelmünk.

A Bundesligában szereplő Wolfsburg a hétvégén meglepetésre csak 1-1-es döntetlen játszott hazai pályán a Mainz ellen. Bobál szerint a csapat már egyértelműen a BL-visszavágóra készült, hiszen Draxler például a keretben sem volt, valamint Vierinha és Ricardo Rodriguez is csak csereként állt be a mérkőzésen. És hogy mikor mutatkozik be az ex-Honvéd játékos a legjobbak között?

- Egy-két év kell, hogy elérjem azt a szintet, hogy bemutatkozhassak, aztán pedig sztenderd szereplő legyek a Bundesligában. Mentálisan és fizikálisan is fejlődnöm kell még, az alapképességeim megvannak, de sokat kell azon fejleszteni, hogy meccseken is belőjem a helyzeteimet.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.