Klopp ma este visszatér Dortmundba - Európa Liga-előzetes

 
 

Klopp ma este visszatér Dortmundba - Európa Liga-előzetes

 
 
 

Klopp ma este visszatér Dortmundba - Európa Liga-előzetes

Egyértelműen a Liverpool dortmundi vendégjátékát övezi a legnagyobb érdeklődés a labdarúgó Európa Liga negyeddöntőjének csütörtöki első felvonásán: a Borussia korábbi sikeredzője, Jürgen Klopp ellenfélként tér vissza a német városba.

A Dortmunddal kétszeres német bajnok, Bajnokok Ligája-döntős tréner a sorsolás előtt még arról beszélt, hogy nem szeretné korábbi együttesét kapni, később azonban már elégedettségének adott hangot a párosítás láttán.

- Csak a futball képes ilyen történetet írni. Tegnap azt kérdeztem, miért akarnék összekerülni a mezőny legerősebb csapatával, de ha meg akarjuk nyerni az Európa Ligát, és ha a negyeddöntőig eljutottunk, akkor nyilván le kell győznünk a legerősebb riválist is - fejtegette akkor a német edző.

A dortmundi játékosok jelentős része dolgozott együtt a szakemberrel, s mindannyian nagy várakozással tekintenek a párharc elé. Nuri Sahin például arról beszélt, hogy továbbra is kiváló a kapcsolatuk Kloppal, ám a jó viszony nem fogja befolyásolni a két meccs kimenetelét.

A továbbjutás esélyese a német bajnokságban második Borussia, melybe hosszabb kihagyás után most tér vissza a középpályás Ilkay Gündogan, valamint a védelemben Szokratisz Papasztatopuloszra és Mats Hummelsre is számíthat már Thomas Tuchel vezetőedző.

A Liverpool hullámzóan teljesít Klopp bemutatkozó szezonjában, a bajnokságban ennek eredményeként csak a kilencedik. Ugyanakkor az Európa Ligában az egyedüli állva maradt angol együttes, melynek éppen az EL megnyerése maradt az egyetlen esélye arra, hogy jövőre a nemzetközi kupában szerepeljen.

Nehéz feladat vár a kétszeres címvédő Sevillára, amely a nyolc között a szintén spanyol Athletic Bilbaóval csap össze. A bajnoki forma alapján nagy csatára van kilátás, a Primera Divisiónban ugyanis egyetlen hely választja el egymástól az egyaránt 48 pontos csapatokat: a Bilbao a hatodik, a Sevilla pedig a hetedik.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.