Sorozatban ötödször is nyert otthon a Diósgyőr

A Puskás Akadémia elleni mérkőzésen hét perc alatt három gól esett az első félidőben.
 
 

Sorozatban ötödször is nyert otthon a Diósgyőr

A Puskás Akadémia elleni mérkőzésen hét perc alatt három gól esett az első félidőben.
 
 
 

Sorozatban ötödször is nyert otthon a Diósgyőr

A Puskás Akadémia elleni mérkőzésen hét perc alatt három gól esett az első félidőben.

A hazai pályán magabiztos Diósgyőr fogadta a kiesés ellen menekülő, de utóbbi fordulókban egyre több pontot gyűjtő Puskás Akadémia csapatát. A felcsútiak ellen szólt, hogy idegenben elég harmatos a csapat teljesítménye, az idegenbeli tizenhárom mérkőzésből csupán egyet sikerült megnyerniük Forróéknak. Szintén a Diósgyőr mellett szólt az az adat is, hogy a miskolciak az összesen megszerzett 31 pontjukból hazai pályán szereztek 24-et. A két csapat kétszer találkozott egymással az idén, mindkétszer a hazai csapatok nyerték a találkozót.

Gyenge iramban kezdtek a csapatok, vagy ahogy mondani szokás, "taktikai csata" zajlott a mérkőzés elején. Az első valamivel veszélyesebb lehetőség, a vendég csatár, Mészáros nevéhez fűződik, ám az ő lövése is jó egy méterrel kerülte el Rados kapuját a 13. percben. Ennek a jelenetnek a hatására, egy perccel később a másik oldalon Koman is kedvet kapott a tüzeléshez, de ő sem talált kaput. Egészen a 26. percig kellett várni az első igazán nagy helyzetre, de ekkor még Pogacsics nagy bravúrral hatástalanítani tudta Bognár tíz méteres löketét. A 38. percben azonban nagy hibát követett el a vendég kapus: egy ártalmatlannak tűnő szituációban buktatta Novothnyt, amiért tizenegyest ítélt Németh Ádám játékvezető. A büntetőt Koman magabiztosan helyezte a jobb alsó sarokba. Két perccel később ismét megérezhették a hazaiak a gólszerzés ízét: Bognár készített elő Elek Ákosnak, akinek a 18 méteres lövése a jobb oldali kapufáról a hálóba vágódott, ezzel 2-0. Ám mégsem vonulhattak a hazaiak nyugodtan a szünetre, mivel a 45. percben Mészárosnak sikerült a legmagasabbra ugrania, és nyolc méterről a léc alá bólintott, szépített tehát a vendég csapat.

A második félidőt sajnos nem ott folytatták a csapatok, ahol az elsőt abbahagyták. Inkább az első játékrész elejét sikerült lemásolniuk a csapatoknak, azaz semmi említésre méltó esemény nem történt a pályán. A 60. percben azonban a semmiből jött egy vendég ziccer: Forró bal oldali beadása Mészárost találta meg, aki közelről Radosba bombázta a labdát. Öt perccel később ismét a hazai hálóőrnek kellett résen lennie Pekár szabadrúgásánál, ám a távoli lövést nagyszerű védéssel sikerült hárítania. A hátralévő időben többnyire csak cseréket és sárga lapokat láthatott a kilátogató 3085 néző. A csapatoknál a küzdelem dominált inkább a pályán, helyzetek kevésbé akadtak. A Diósgyőr nagyon fegyelmezetten védekezett az ezt követő időszakban, ezáltal a vendégek támadói kevés kellemetlen pillanatot tudtak okozni a kapu előtt. A 88. percben Bacsa véglegesen is eldönthette volna a mérkőzést, de tíz méterről Pogacsicsba lőtt. Az egygólos előnyt végül sikerült megőrizniük a hazaiaknak, így a szenzációs otthoni mérlegüket tovább fényesítették.

A Rangadó.hu szakértője, Vitelki Zoltán, a Diósgyőr korábbi vezetőedzője:

Nem volt túlságosan magas színvonalú mérkőzés, leginkább mezőnyben folyt a játék. Azonban egy igazán jó csapat ismérve, ha egy kicsit gyengébb játékkal is otthon tudja tartani a három pontot. Úgy gondolom, hogy megérdemelt a hazai győzelem, hiszen egy góllal többet rúgtak, mint az ellenfél. Nem játszott rosszul a Puskás Akadémia, de egy picit meddőnek éreztem őket. A Diósgyőr pedig annyit adott ki magából, amennyi a győzelemhez elég volt. Nemes Milán megbízhatóan játszott, valamint Koman pedig hozta azt a szintet, amit tőle elvár a közönség. A vendégek közül Sallai és Márkvárt játékát emelném ki.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.