Harmadosztály

NB III: pontot szerzett Felcsúton az MTK

Pedig a Puskás már 2-0-ra is vezetett...
 
 

Harmadosztály

NB III: pontot szerzett Felcsúton az MTK

Pedig a Puskás már 2-0-ra is vezetett...
 
 
 

Harmadosztály

NB III: pontot szerzett Felcsúton az MTK

Pedig a Puskás már 2-0-ra is vezetett...

Az NB III-ban szereplő MTK II a Puskás Akadémia II vendégeként, Felcsúton lépett pályára vasárnap, a 25. fordulóban. A fővárosi klub honlapjának tudósításából kiderül, hogy Damásdi Alex már a második percben megszerezte a vezetést, majd negyedórával később csapata második találatát is ő lőtte.

Az MTK végül mégis ponttal térhetett haza, a keserves kezdés után ugyanis egészen más játékot hozott a második félidő, amelyben a vendégek domináltak, és Széles, valamint Szatmári góljaival ledolgozták hátrányukat.

NB III, 25. forduló

Keleti-csoport

Újpest FC II – Termálfürdő Tiszaújváros 3-2 (2-0)
Gólszerzők: Gere (5.), Pávkovics (31.), Balázs B. (68.), illetve Kovács P. (59.), Katona B. (70.)

Tállya KSE – DVSC-DEAC II 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Horváth B. (29.), illetve Bíró P. (87.)

17 óra: REAC – Diósgyőri VTK II

Szombaton játszották:
Ceglédi VSE – Jászberényi FC 2-1 (0-0)
Felsőtárkány-Mezőkövesd Zsóry – Nyírbátori FC 1-3 (1-2)
Putnok FC – Nyíregyháza Spartacus FC 0-2 (0-1)
Somos SE – FC Hatvan 0-2 (0-0)
Cigánd SE – Kazincbarcikai SC FC 3-1 (1-1)

Közép-csoport

Békéscsaba 1912 Előre II – Szekszárdi UFC 3-1 (1-1)
Gólszerzők: Tatár (47.), Tóth D. (71., 80.), illetve Ranga (6.)
Kiállítva: Tóth P. (75. Szekszárd)

FC Dabas – Várfürdő-Gyulai Termál FC 2-2 (2-0)
Gólszerzők: Csák Z. (40., 45.), illetve Styecz (60.), Barna (81.)

ESMTK – SZEOL SC 0-2 (0-0)
Gólszerzők: Makszimovics (64.), Grünwald (79.)
Kiállítva: Fülöp (83. SZEOL)

Hódmezővásárhelyi FC – Pénzügyőr SE 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Bartyik (20.), illetve Feil M. (28.)

Paksi FC II – Bp. Honvéd-MFA II 1-0 (0-0)
Gólszerző: Kesztyűs B. (59.)

Szombaton játszották:
Budafoki MTE-Újbuda FC – Komlói Bányász 2-1 (1-0)
Monori SE – Bölcskei SE 1-0 (1-0)
HR-Rent Kozármisleny – Szentlőrinc SE 2-0 (0-0)

Nyugati-csoport

Puskás Akadémia FC II – MTK II 2-2 (2-0)
Gólszerzők: Damásdi (2., 17.), illetve Széles (55.), Szatmári (70.)
Kiállítva: Fadgyas (78., MTK)

Videoton FC II – Érdi VSE 0-3 (0-1)
Gólszerzők: Palásthy N. (43.), Gyurácz (51., 77.)

BKV Előre – Balatonfüredi FC 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Nyárasdi (91.), illetve Habi B. (31.)

Tarr Andráshida FC – Tatabánya FC 0-0
Kiállítva: Farkas V. (45.)

Szombaton játszották:
Mosonmagyaróvári TE 1904 – Sárvár FC 3-1 (2-1)
Diósdi TC-Select – Csepel FC 0-0
Dorogi FC – Csornai SE 2-0 (2-0)
ETO FC Győr – III. Kerület TVE 2-2 (0-2)

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.