MLSZ: a horvátok elleni második félidő a mérce

A szövetség alelnöke elárulta, hogy családi napok is lesznek az Eb-mérkőzések között.
 
 

MLSZ: a horvátok elleni második félidő a mérce

A szövetség alelnöke elárulta, hogy családi napok is lesznek az Eb-mérkőzések között.
 
 
 

MLSZ: a horvátok elleni második félidő a mérce

A szövetség alelnöke elárulta, hogy családi napok is lesznek az Eb-mérkőzések között.

Az Eb-n az lesz az elvárás a nemzeti csapattal szemben, hogy a Horvátország elleni második félidőben mutatott játékot tudja hozni; a nagyválogatottnál zajlanak az előkészületek a világversenyre, az U21-esek szereplése miatt viszont komoly lépésekre lesz szükség. Ezekről Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke beszélt a Sport TV Mai helyzet című műsorában.

Berzi Sándor a Horvátország elleni barátságos mérkőzés első félidejében nem volt boldog, mert nem volt elég bátor a csapat, a második félidőről viszont elismerően beszélt.

- Igazi harci szellemmel, bátran mentek előre, és próbáltak futballozni. Ezt a játékot kell folytatni, még akkor is, ha közben lesznek hibák, hiszen a második félidőben is voltak, de a játék képe az az irány, amit követnünk kell – fogalmazott az MLSZ alelnöke a Sport TV Mai helyzet című műsorában, ahol a szövetség Eb-vel kapcsolatos elvárását is ismertette. - Alapvetően az, hogy azt a második félidőt, amit játszottunk a horvátok ellen, azt a három mérkőzésen tudjuk bizonyítani. Ha ez megy, és eredménnyel jár, annak nagyon fogunk örülni, ha nem fogunk tudni továbbjutni, de ez a játék megvan, az nagyon biztató a válogatott jövőjére nézve, hiszen szeptemberben már kezdődnek a világbajnoki selejtezők. Az MLSZ munkatársai folyamatosan végzik a nyári Eb előkészületi munkálatait.

- A legfontosabb a megfelelő helyszín kiválasztása volt. Ebben nagyon nagy segítségünkre volt Bernd Storck és Andy Möller is. Andy Möller a tapasztalatával, hiszen jó pár ilyen rendezvényen részt vett, és pontosan tudja, hogy egy játékosnak, aki hosszú ideig távol van a családtól, és össze van zárva a játékostársaival, milyen feltételekre van szüksége. Ők ebben igen komoly munkát végeztek. Nagyon fontos, hogy a magyar média képviselői megfelelő kiszolgálást kapjanak, ez is egy komoly munka, ebben is nagy előrehaladást tapasztalok – beszélt a feladatokról Berzi Sándor, aki elárulta, a válogatottnál családi napok is lesznek a mérkőzések között. - A játékosok nem csak az Eb ideje alatt vannak kihozva a családi légkörből, hanem a felkészülés alatt is, hiszen kétszer is elmennek Ausztriába május folyamán, nagyon rövid időt fognak itthon tartózkodni. A szövetségi kapitánnyal egyetértésben úgy gondoltuk, hogy a mérkőzések között úgynevezett családi napot is kell tartanunk, ahol a családtagok, gyerekek, feleségek meglátogathatják a fiúkat.

Szóba került az U21-es válogatott Albánia (1-2) és Izrael (0-0) elleni mérkőzése is.

- Számomra a legfájóbb az volt, hogy nem láttam azt a harci szellemet, akaratot, amit látunk az A-válogatottnál. Az U21-es válogatottban szereplő játékosoknak egy óriási ugródeszka ebben a válogatottban való szereplés, a felnőtt pályafutásukat, az egész karrierjüket megalapozhatják egy jó teljesítménnyel. Ehhez képest nagyon visszafogottan játszottak mindkét mérkőzésen, az Izrael elleni itthoni mérkőzésen is talán csak az utolsó 10-15 perc volt értékelhető. Ez annál is inkább fájó, mert a korábbi években az U21-es válogatott játékosainak többsége nem játszott rendszeresen a klubcsapataikban, ma viszont mindenki által ismert NBI-es futballisták alkotják a csapatot, tehát jóval többet várhatunk el tőlük. Nem beszélve arról, hogy a csapat nagy része az U20-as vb-n is részt vett, tehát komoly nemzetközi tapasztalattal is rendelkezik. Beszéltem Bernd Storck úrral is, számára is nagy csalódás volt ez, és nyilvánvalóan komoly lépésekre lesz szükség a jövőben – értékelte ezt a két találkozót. – Úgy gondolom, hogy az U17-nél kevésbé, az U19-nél már inkább, de az U21-nél már feltétlenül fontos az eredmény is. Ők már felnőtt játékosok, mindenféleképpen nagyobb követelményeket kell támasztani velük szemben, és az a játékos, aki nem képes arra, hogy a válogatott mezében, egyébként a saját karrierje érdekében is száz százalékot tegyen oda, arról úgy gondolom, le kell mondani a jövőben.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.