Több százan búcsúztatták a Mágust

Egykori játékosai, kollégái kísérték utolsó útjára a március 13-án, 74 éves korában elhunyt legendás edzőt, Verebes Józsefet.
 
Az egykori szövetségi kapitányt, a Győr, az MTK szakvezetőjét a Rákoskeresztúri új köztemetőben helyezték nyugalomra. A temetésen jelen voltak többek között a Győr 1982-83-as bajnokcsapatának tagjai és Kiss László, Verebes korábbi győri pályaedzője. Az MTK képviseletében Garami József és Domonyai László búcsúzott, a Videotontól Disztl László, Szabó József, Csucsánszky Zoltán és Németh János. Megjelent Pintér Attila, korábbi szövetségi kapitány, Illés Béla, Csank János, Csábi József, Détári Lajos és Pisont István is.

A súlyos betegséggel küzdő Mágus egy nappal a temetése előtt lett volna 75 esztendős, az MLSZ, a Győr és az MTK is saját halottjának tekinti.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.