Élvonal

Storck kérésére hétvégére került a 27. forduló

 
 

Élvonal

Storck kérésére hétvégére került a 27. forduló

 
 
 

Élvonal

Storck kérésére hétvégére került a 27. forduló

Az MLSZ versenybizottsága és a szövetségi kapitány áttekintette a júniusi, franciaországi Európa-bajnokság kezdetéig hátralévő időszak versenynaptárát és a válogatott felkészülési programját – számolt be az MLSZ honlapja.

Az egyeztetést követően Bernd Storck szövetségi kapitány úgy döntött, hogy a játékosok túlzott fizikai igénybevételét elkerülendő és a klubcsapatok, valamint a nézők érdekeit is figyelembe véve, az április 7–12. (csütörtök–kedd) között tervezett válogatott összetartás helyett a játékosok a klubjaikban készülhetnek. Ez lehetőséget teremt arra, hogy a feszített versenyprogramon kissé enyhíthessen a szövetség, így az OTP Bank Liga március 30-ra (szerda) kitűzött hétközi, 27. fordulóját a versenybizottság a mostani döntés eredményeként felszabadult hétvégére, április 9-re (szombat) helyezi át.

OTP Bank Liga, 27. forduló

Paksi FC – Debreceni VSC-TEVA
MTK – Diósgyőri VTK
Videoton FC – Vasas FC
Ferencvárosi TC – Bp. Honvéd
Szombathelyi Swietelsky-Haladás – Békéscsaba 1912 Előre
Újpest FC – Puskás Akadémia FC

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.