Előzetes

Ünnepelhet-e a Fradi a hétvégén?

Bajnokavatással zárulhat az élvonal 26. fordulója; negyed órával korábban lesz az MTK–DVSC.
 
 

Előzetes

Ünnepelhet-e a Fradi a hétvégén?

Bajnokavatással zárulhat az élvonal 26. fordulója; negyed órával korábban lesz az MTK–DVSC.
 
 
 

Előzetes

Ünnepelhet-e a Fradi a hétvégén?

Bajnokavatással zárulhat az élvonal 26. fordulója; negyed órával korábban lesz az MTK–DVSC.

A Ferencváros már a hétvégén bajnok lehet az OTP Bank Ligában, ha a 26. forduló szombati mérkőzésén nyer a Vasas vendégeként, míg az MTK hazai pályán nem győz a Debrecen ellen vasárnap.

Amennyiben a legutóbbi két bajnoki mérkőzésükön győztes zöld-fehérek a négy forduló óta nyeretlen Vasas ellen is begyűjtik a három pontot, és az MTK csak döntetlent játszik a DVSC-vel, úgy a kék-fehérek pontszámban még beérhetik ugyan a Ferencvárost a hátralevő nyolc mérkőzésen, ám pontegyenlőségnél a több győzelem rangsorol, ebben pedig már nem foghatná be riválisát a sorozatban három győzelemnél tartó MTK.

A Ferencváros 2004 után lehet ismét bajnok, összességében pedig 29. alkalommal diadalmaskodhat az élvonalban.

A harmadik helyen álló Újpest a sereghajtó Békéscsabához látogat, a két együttes legutóbb szerdán a Magyar Kupa elődöntőjében találkozott, a Szusza Ferenc Stadionban a lila-fehérek 2-0-ra győztek.

A címvédő, a tabellán ötödik Videoton a Puskás Akadémia ellen lép pályára.

OTP Bank Liga, 26. forduló

Március 19. szombat:
15.30: Bp. Honvéd – Paksi FC, játékvezető: Szabó Zs.
15.30: Puskás Akadémia – Videoton FC, játékvezető: Solymosi
15.30: Békéscsaba 1912 Előre – Újpest FC, játékvezető: Erdős
15.30: Diósgyőri VTK – Szombathelyi Swietelsky-Haladás, játékvezető: Farkas Á. (TV: M4)
18 óra: Vasas FC – Ferencvárosi TC, játékvezető: Kassai (TV: M4)
Március 20. vasárnap:
15.15: MTK – Debreceni VSC-TEVA, játékvezető: Bognár (TV: M4)

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.