Mélyrepülés

Hahn János már kevés ismerős arccal találkozott a Puskás Akadémiánál

A rossz formában lévő Paks szélsője szerint fontosabb a csapat, mint az ő sikere.
 
 

Mélyrepülés

Hahn János már kevés ismerős arccal találkozott a Puskás Akadémiánál

A rossz formában lévő Paks szélsője szerint fontosabb a csapat, mint az ő sikere.
 
 
 

Mélyrepülés

Hahn János már kevés ismerős arccal találkozott a Puskás Akadémiánál

A rossz formában lévő Paks szélsője szerint fontosabb a csapat, mint az ő sikere.

A Paks kiválóan zárta a 2015–2016-os idény őszi felét, de a tavasszal eddig nem igazán megy nekik. Sorozatban játszottak a három utolsó helyezettel: a Vasas, a Puskás Akadémia és a Békéscsaba elleni három találkozón ugyanakkor csak három pontot szereztek az atomvárosiak. A rossz sorozatról Hahn Jánost, a csapat szélsőjét kérdezte a Rangadó.hu.

– Nehéz lenne cáfolnom, hogy rossz formában vagyunk, sajnos nem szereztünk sok pontot. A Vasast először még sikerült három-nullra megvernünk, de aztán két kényelmetlen vereség jött. Szerintem a helyzeteink és a játékunk megvolt, de valahogy nem állt össze a kép – kezdte Hahn.

– A célunk ezzel együtt is kizárólag a dobogó lehet, hiszen még most is csak négy pontra vagyunk tőle. Szeretnénk kilépni Európába az EL-lel. Ehhez jó lett volna az említett meccseket behúzni, de ezen már nem sopánkodunk, tovább kell lépnünk. Most ismét a Vasas jön majd, ott már tényleg kötelező lesz a három pont – értékelt Hahn, aki szerint egy olyan ellenfél sincs, amelyik ellen feltett kézzel kéne kimenniük a pályára, a Ferencváros sem verhetetlen.

Hahn János egyébként korábban egy évet eltöltött a Puskás Akadémiánál is. Annál a csapatnál, amelyiktől szerdán kikapott a Paks.

– Nem volt új érzés, pályára léptem már ellenük, ráadásul lassan két éve elhagytam már az Akadémiát. Nem kaptam náluk sok lehetőséget. Az a gárda egyébként már le is cserélődött, csak három-négyen maradtak. A környezet persze változatlan volt, de ezen túl sok furcsaságot nem éreztem.

A 21 éves szélső egyébként az ősszel a szurkolók szavazatai alapján a legjobb paksi játékosnak bizonyult.

– Számomra kicsit nehézkesebben indult a tavasz és bár gólt tudtam szerezni, a vereség fájó volt. Az elsődleges nem az én, hanem a csapat boldogulása.

Címlapfotó: PaksiHírnök.hu

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.