Futball + néző

Jó lenne hinni, hogy ez a gödör alja, de…

Szabados Gábor sportközgazdász szerint nem normális, hogy ilyen kevesen járnak meccsre, de még mindig a foci érdekli legjobban az embereket.
 
 

Futball + néző

Jó lenne hinni, hogy ez a gödör alja, de…

Szabados Gábor sportközgazdász szerint nem normális, hogy ilyen kevesen járnak meccsre, de még mindig a foci érdekli legjobban az embereket.
 
 
 

Futball + néző

Jó lenne hinni, hogy ez a gödör alja, de…

Szabados Gábor sportközgazdász szerint nem normális, hogy ilyen kevesen járnak meccsre, de még mindig a foci érdekli legjobban az embereket.

Azzal a hipotézissel kerestük meg az ismert sportközgazdászt, Szabados Gábort, hogy a futball ugyanarra a polcra került, mint a többi csapatsport Magyarországon. Azaz a nemzetközi kupameccsek és a válogatott érdekli a „tömegeket”, a bajnoki meg nem. Mi van, ha ez így normális és nem kell rajta mindig felhorgadni? Ha egy vízilabdameccset pár tucat néző előtt játszanak, miért kellene elájulni, hogy a focira ezren kíváncsiak? Szabados szerint azért itt még nem kellene tartanunk. A beszélgetés során aztán más lehetőségek is szóba kerültek.

– Tízezer néző sem volt a legutóbbi bajnoki fordulóban az NB I-ben, összesen. Nem kínálja magát a párhuzam a női kézilabdával vagy a vízilabdával? Ott is imádják az emberek a válogatottat és kevesen látogatják a bajnoki meccseket.

– Egyik oldalról nézve egyértelmű, hogy a válogatott egy külön sziget a futballban is. Ez évek óta így van, régen is így volt. Ki sem kell jutni hozzá egy világversenyre. Amikor Erwin Koeman alatt a válogatott Albániában nyert és utána Máltával játszott itthon a Puskásban, ugyanúgy elfogytak a jegyek, mint mostanában, én sem tudtam venni. Szóval a válogatott meccsek nagyobb vonzereje nem újdonság és nem a mostani sikernek köszönhető. Másrészt viszont: egyáltalán nem gondolom reálisnak, hogy ennyire kevesen járjanak bajnokikra. Ez szomorú adat. Közgazdasági szempontból is úgy szoktunk fogalmazni, hogy két csoportra oszthatók a sportágak, az elsőben van a futball, a másodikban az összes többi. Tehát még mindig a focit nézik a legtöbben, ezért is elkeserítő, hogy ez ilyen kevés.

– Biztosan azt nézik a legtöbben? Az az ezer vagy nyolcszáz néző meccsenként egy kosárlabda- vagy kézilabda-bajnokin is ott van.

– Nem hiszem. Még mindig futballra járnak a legtöbben. Ki lehet persze ragadni egy-egy találkozót, meg lehet nézni, hogy a Veszprém kézimeccsén mennyien vannak mondjuk adott hétvégén, de azon a hétvégén is még mindig többen mennek ki futballmérkőzésre, az első-, a másodosztályt, meg az alacsonyabb osztályokat is nézve, mint az összes többi sportág meccseire együttesen.

– Mégis rettenetesen kevesen.

– Ez egy állapot. Olyan nincs, hogy nincsen lejjebb, szoktuk mondani, de nagyon remélem, ez már tényleg a gödör legalja. Vagy majdnem. A legrosszabb, amit tehetünk, ha beletörődünk, elfogadjuk. „Ennyien vannak és kész”. Nem, tenni kell ellene.

– Hogyan?

– Nyilván a válogatottból nem élhet az egész bajnokság – de egy jó kommunikációs stratégiával, kampánnyal lehet építeni a válogatott sikerére. A kommunikáció felől nézve a fejlődéshez két dolog kell: jó termék és a jó termék jó marketingje. Nyilvánvaló, hogy a futballunkban először az előbbit kellene biztosítani.

– Ha a klubjaikkal hadban álló ultrák, szervezett csoportok visszatérnének a lelátóra, az nem jelentene gyors emelkedést?

– Nem hiszem. Ők nagyobbnak tűnnek, mint amekkorák, mert annyira kevés a néző. Ha nem 500-1000 lenne a meccseken az átlagos nézőszám, észre se vennénk, hogy ezek a csoportok nincsenek ott. Ha most visszatérnének, néhány százzal nőne a nézőszám, ez mire elég?

– A termék nem jó, ez igaz. De a nyolcvanas években sem volt már jó, mégis, az omladozó, régi stadionokban, a nem túl magas színvonalú bajnokikon összejött olykor nyolc-tízezer ember, egymás lábán állva nézték a Fradit vagy a Tatabányát. Mi változott ekkorát?

– A nyolcvanas évekhez nem hasonlítanék, mert azóta volt egy rendszerváltás, és nagyon másmilyen lett a szórakozás maga, a szórakozási lehetőségek. De való igaz, hogy a kilencvenes években, vagy a kétezres évek elején voltunk tízezren is Fradi–Siófok meccsen, ami ma elképzelhetetlen. Mást jelent a szórakozás, a szó szerinti népszórakoztatás, ez ma már nem a futball. A szomszédos országokban is hasonló számokat látunk egyébként. Úgy vélem, a Bundesligához vagy a Premier League-hez viszonyítani teljesen felesleges és értelmetlen, nem reális. Az egy másik szórakoztató iparág. Én öt-hatezres nézőszámokat gondolnék reálisnak idehaza, maximum. A Fradi ezt túl tudná lépni. De ennél több nem elérhető – mert a bajnokság színvonala sem lesz soha olyan, mint a nagyobb országokban.

– A bajnokság létszámának és a televíziós közvetítések számának csökkentése, mint recept, nem vált be, ettől nem nézik többen a stadionokban a meccseket.

– A létszámcsökkentés egyértelműen jó irány volt, sűrűbbé kellett tenni a mezőnyt. Ennek persze látszólag ellentmond a Fradi hatalmas fölénye, de az nem a kevesebb csapatból, hanem az ellenfelek töketlenségéből következik. Nagyobb mezőnyben még nagyobb lenne a fölényük. A tévéközvetítések alacsonyabb száma sem volt rossz döntés elvileg, csak az indoklása volt értelmetlen, mert lehetett tudni, hogy ettől nem lesz több néző a stadionban. Ha az átlagember nem nézheti tévén a Paks–Felcsútot, akkor nem kisétál a stadionba, hanem átkapcsol egy másik csatornára, ahol mutatnak neki meccset külföldről.

– Akkor miért volt jó döntés?

– Mert a televíziós közvetítést, mint terméket értéktelenebbé tette, hogy a gyenge, keveseket érdeklő meccseket is közvetítették. Most a kevesebb meccsből azért valamelyik biztosan érdekesebb.

– Egy ötlet: az amerikai ligák play off-rendszerét nem lenne érdemes kipróbálni a futballban? Hátha egy rájátszás, ki-ki meccsekkel több nézőt vonzana. Idehaza is vannak csapatbajnokságok, amelyek régóta így működnek.

– Lehet, hogy a rájátszásban nőne a nézőszám, viszont így az alapszakasz értéktelenebb és érdektelenebb lenne, ami a focimeccseken nem mindegy. Harminc-negyven mérkőzést játszani azért, hogy jobb legyen a kiemelési számod, aztán a play off-ban esetleg egyetlen hazai vereséggel buksz mindent, ez nem biztos, hogy működne. Amerikában attól működik, hogy ott alapvetően mások a fogyasztási szokások, nem sportszakmai, inkább fogyasztói szempontok alapján szerveződnek a bajnokságok. Nálunk egy tét nélküli alapszakasz lehet, hogy még az eddigieknél is kevésbé érdekelné az embereket.

A hokipélda

Szabados Gábort megkérdeztük, mennyire tartja jó példának a termék felfuttatása és a kiszolgálás szempontjából a magyar jégkorongot. A sportág a semmiből jutott el pár évtized alatt a világ második vonalába, a válogatott rendre megtölti a legnagyobb hazai sportarénát. A MOL Liga most zajló elődöntőjében pedig a pár éve még nem is létező budapesti MAC és a fehérvári Volán második csapatának számító együttes párharcára nem lehet bejutni a Tüskecsarnokba, zsúfolt buszok szállítják Fehérvárról a szurkolókat.

– Nagyon jó példa a hoki arra, amit a futball is megpróbálhatna elérni: nem kell okvetlenül világszínvonalúnak lenni, csak élvezetesnek, a nézőt kiszolgálónak. A skót futballt szoktam felhozni példaként: a két klasszikus nagycsapat az európai középmezőnyhöz tartozik (a Rangers most a visszajutásért küzd, de előbb-utóbb megint ott lesz), egy-egy BL-, EL-csoportkör a maximum, amit elérnek. A többi skót klub „kutyaütő”, de hajtanak, rohannak, a közönség pedig imádja. Van rá igény. Ez Magyarországon is megvalósítható lenne. A jégkorong története egyértelmű igazolás: felépíthető egy termék és eladható, ha jól csinálják. Ugyanakkor a MOL Liga példázza azt is, amit az amerikai típusú lebonyolításról mondtam, mert az alapszakaszban jóval kevesebben voltak kíváncsiak erre a két együttesre is – tette hozzá a közgazdász.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.