Békéscsaba

Most kell észnél lenni Békéscsabán

Zoran Szpisljak örül, hogy végre nem csak nyolcvan percig figyelnek a játékosai, de tudja, a bennmaradásért vívott harc neheze még hátravan.
 
 

Békéscsaba

Most kell észnél lenni Békéscsabán

Zoran Szpisljak örül, hogy végre nem csak nyolcvan percig figyelnek a játékosai, de tudja, a bennmaradásért vívott harc neheze még hátravan.
 
 
 

Békéscsaba

Most kell észnél lenni Békéscsabán

Zoran Szpisljak örül, hogy végre nem csak nyolcvan percig figyelnek a játékosai, de tudja, a bennmaradásért vívott harc neheze még hátravan.

Úgy tűnik, Békéscsabán komolyan gondolják, hogy van esély a bennmaradásra: a sereghajtó újonc egymás után három idegenbeli meccset hozott le veretlenül, pedig az MTK és a Videoton is esélyesebb volt ellenük. Legutóbb pedig már győzni is sikerült, Pakson, így a nehéz sorozatot öt ponttal zárta a Csaba. Amely még mindig az utolsó helyen áll, de hátránya mindössze három pont a bennmaradást jelentő helytől.

Zoran Szpisljak vezetőedző a Rangadó.hu érdeklődésére tárgyilagosan beszélt a helyzetükről és a további esélyekről, mert a küzdelem neheze még hátravan. A paksi siker mindenesetre további önbizalmat adhat a lila-fehéreknek – de szükségük is lesz rá, hiszen egymás után jönnek az élcsapatok elleni meccseik.

– Mi minden mérkőzés előtt adunk esélyt magunknak a pontszerzésre, persze meg kell nézni mindig, ki az adott ellenfél. A Paks ellen sem voltunk esélyesek, főleg, hogy a Magyar Kupa-meccsek miatt nekünk ez már a hatodik mérkőzésünk volt tavasszal, nekik pedig csak a harmadik, mert egy bajnokijuk el is maradt. Stabil védekezésre törekedtünk, olyan területen tartottuk a Paksot, ahol nem nagyon tudott mit kezdeni. És türelmesen vártunk a lehetőségekre, élni tudtunk a helyzeteinkkel. Előzetesen az egy pont is jó lett volna, de úgy voltunk vele, ha lesz esély a győzelemre, kihasználjuk – tekintett vissza a paksi mérkőzésre a csabaiak trénere.

Az MTK, Videoton, Paks sorozat azt mutatja, masszívabb és eredményesebb lett a felkészülés során a Békéscsaba, a vezetőedző szerint viszont más, evidens oka is van a jó tavaszi rajtnak.

– Hat hónappal rutinosabbak vagyunk… Sokat tanultunk az NB I-ben az ellenfelektől, a színvonalból. Nem voltunk teljesen készek a feljutás után erre a szintre, de lassan belenövünk. Ősszel sorra kaptuk a gólokat a hajrában, ha nyolcvan perces meccseket játszottunk volna, a hatodik helyen állnánk. Tavasszal jobban figyelünk, szervezettebbek vagyunk. Az erősítéseink is jól sikerültek, Polekszics például főszereplő az eddigi tavaszi meccseken. Úgy érzem, hétről hétre stabilabban játszunk – fogalmazott Zoran Szpisljak.

Azzal ugyanakkor ő is tisztában van, hogy ezért a jó rajtért még nem adnak semmit, a bennmaradáshoz egész tavasszal hasonlóan kellene teljesíteni. Márpedig most újabb kemény sorozat következik, ismét találkoznak a Ferencvárossal és a Videotonnal, majd az Újpest és a Haladás következik – megint nem a Békéscsaba lesz az esélyes.

– Tudtuk jól, hogy nehéz lesz elmozdulni az utolsó helyről, meccsről meccsre szeretnénk kicsit előrelépni. Pokoli nehéz sorozat vár ránk, ráadásul még a kupa-elődöntőben is érdekeltek vagyunk. Most kell nagyon észnél lenni. Az a tervünk, hogy ezalatt a pár forduló alatt se szakadjunk le az előttünk levőktől, utána pedig, a valamivel könnyebb meccseken meg kell próbálnunk feljebb lépni a táblázaton – értékelte igen reálisan a lehetőségeket a viharsarki csapat vezetőedzője.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.