Szerdai tutitár

Magyar és francia bajnokik!

Gólváltással és vendég sikerrel kalkulálunk ma...
 
 

Szerdai tutitár

Magyar és francia bajnokik!

Gólváltással és vendég sikerrel kalkulálunk ma...
 
 
 

Szerdai tutitár

Magyar és francia bajnokik!

Gólváltással és vendég sikerrel kalkulálunk ma...

Diósgyőr-Videoton Mindkét csapat betalál: IGEN!

Jó meccsen gólváltást várunk a fehérváriak miskolci látogatásán!

A Diósgyőrnél komoly változások történtek a télen, Bekő Balázst Egervári Sándor váltotta, a keretbe pedig érkezett Elek Ákos, aki kínai légióskodást követően tért haza Magyarországra.

Rá is fért az erősítés a piros-fehérekre, ugyanis a gárda nagyon gyenge őszt produkált. A tavasz egy fokkal jobban indult Bacsáék számára: bár peches körülmények között kikaptak a Halitól és a Felcsúttól, otthon verték a Honvédot, majd értékes pontot hoztak el a Groupamából (2-2). Barcziék most végre ismételten otthon léphetnek pályára, és ez határozottan jót jelent a piros-fehérek számára. Diósgyőrben 5-3-3 a vonatkozó mérlegük, október közepe óta nem kaptak ki saját közönségük előtt.

Liptákék jelenleg a 8. helyen állnak 24 ponttal, a vonal alatti Puskás 19-et gyűjtött. A keletiek kerete azonban lényegesen erősebb annál, minthogy a kiesés ellen harcoljanak. Az előrejátékban kimondottan ügyes futballisták alkotják a keretet, elég, ha csak Barczy, Bognár, Koman, Bacsa vagy Novothny nevét említjük. Egy gól mindig benne van a csapatban!

A Videoton a borzalmas szezonkezdet után immár Horváth Ferenc irányításával harcol a dobogóért. A piros-kékek 37 egységgel a 3. helyre jöttek fel. Idegenben azért továbbra sem ütősek Kovácsék (3-0-8), viszont a formájuk biztató. Bár a tavaszi első játéknapon kikaptak Újpesten (1-0), és utána nem bírtak a Békéscsabával (1-1), másfél hete a Felcsútot, majd szombaton a Halit is legyőzték.

Arról már sokat értekeztünk, hogy Videoton rendelkezik magyar szinten az egyik legjobb játékoskerettel, és úgy tűnik, Horváth Ferenc kinevezése jó döntés volt.

A fehérváriak a Lokival és az Újpesttel harcolnak majd a dobogóért, ás ebben a különversenyben minden pontra szükségük van Feczesinéknek. Ma jók lehetnek egyre...

Viszont a gólokban nagyobb értéket látunk. És még egy beszédes adat: a legutóbbi 5 mérkőzésüket 2-1-re nyerte a dunántúli alakulat...

Izgalmas, jó mérkőzést várunk ma este Diósgyőrben, amelytől gólváltást várunk. Szerintünk mindkét fél betalál majd legalább egyszer!

Ajaccio-Marseille 2! DNB 2!

A vendégek erősebb kerettel rendelkeznek, és végre nem a Velodrome-ban kell szerepelniük. Elhozzák a pontokat az újonctól!

A GFC Ajaccio már azzal nagy tettet hajtott végre tavaly, hogy feljutott az élvonalba. A kiscsapat október közepéig nem is tudta felvenni az első liga ritmusát, ám után egy jobb periódust futottak Larbiék. Október végétől január közepéig nem kaptak ki Thierry Laurey alakulata, ám most megint gödörben vannak a fiúk: kilenc bajnokit hoztak le győzelem nélkül. Le is csúsztak a 18., kieső helyre. 29 egységet szereztek eddig, az előttük álló Guingamp-Reims páros 32-t, tehát nem reménytelen a helyzet.

A Stade Ange Casanova-ban 3-6-4-es mérleget hoztak össze Djokovicék, utoljára december 20-án nyertek, akkor a Lyont fektették két vállra. Jó hír, legalább is bizakodásra adhat okot, hogy a hétvégén Bordeaux-ban a hajrában sikerült pontot menteniük. A keret nem lesz teljes, minden csapatrészben van egy-egy hiányzó.

A Marseille csalódást keltően szerepel az idei kiírásban. A déli együttes mindössze a 13. a bajnokságban 37 ponttal - sovány vigasz, hogy ha ma nyernek, akkor felugorhatnak a 8. helyre. Michel mester együttese búcsút intett az EL-nek, viszont a kupában még élnek.

A halványkékek igazi döntetlen-speciaisták lettek az idén, immár 13 alkalommal osztozkodtak meg a pontokon. Idegenben jobban megy Cabelláéknak, 6-4-3-as mérlegük azért nem olyan rossz. A formájuk nem az igazi, a PSG-től elszenvedett hazai vereség után hármat remiztek, a hétvégén a kiesőjelölt Touluse-zal sem bírtak a Velodrome-ban (1-1). A gárda totálisan Batshuayi-függő lett, azaz ha megy a belga csatárnak, akkor jön gól, ha nem, akkor nem. A támadó már 13 találatot jegyzett, az ő produktumára azért nem lehet panasz. Mellette a Sunderlandtól érkezett Fletcher kezdhet, nagy talány, hogy mire mennek együtt a támadósorban...

Egy középpályás és egy bekk sérült, rajtuk kívül teljes a keret.

A Marseille gyenge szezont fut, de még kozmetikázni tudja valamelyest az eredményét. Az Ajaccio gödörben van, és nem a Marseille ellen jön ki abból. Azt gondoljuk, hogy a vendégek elhozzák a pontokat! Tippünk 2-es és DNB 2!

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.