Exkluzív interjú

Gyurcsónak a jó játék és a gólok segítettek, hogy befogadják

A Pogon Szczecin magyar támadója szerint csak a hozzáállásban és a körítésben vannak nagy különbségek az NB I és a lengyel bajnokság között.
 
 

Exkluzív interjú

Gyurcsónak a jó játék és a gólok segítettek, hogy befogadják

A Pogon Szczecin magyar támadója szerint csak a hozzáállásban és a körítésben vannak nagy különbségek az NB I és a lengyel bajnokság között.
 
 
 

Exkluzív interjú

Gyurcsónak a jó játék és a gólok segítettek, hogy befogadják

A Pogon Szczecin magyar támadója szerint csak a hozzáállásban és a körítésben vannak nagy különbségek az NB I és a lengyel bajnokság között.

Négy pontot szerzett Gyurcsó Ádámmal eddig a lengyel élvonalban negyedik helyen álló Pogon Szczecin együttese. A 13-szoros válogatott szélső a télen a Videotonból szerződött Lengyelországba, ahol a felkészülés alatt, valamint már a bajnokságban is góllal és remek játékkal segítette újdonsült csapatát. A 24 éves játékos a Rangadónak nyilatkozott az eddigi tapasztalatairól és benyomásairól.

- Minden rendben, nagyon jól érzem magam. Úgy gondolom, hogy teljesen befogadtak már a többiek, ennyi idő elegendő volt ehhez. A jó játék és a szerzett gólok nyilván ezt segítették – kezdte Gyurcsó Ádám.

- A lengyel életritmust mennyire szokta meg? Milyen a város, és hogy megy a nyelv elsajátítása?

- A város nagyon szép, nagyon tetszik, hasonlít Budapestre, csak kicsiben. Teljesen még sajnos nem tudtam feltérképezni, idő és helyismeret hiányában. Az edzésekre már GPS nélkül megyek, úgyhogy azért kezdek ismerkedni a várossal. Amikor kijöttem, akkor azt mondták, hogy a lengyel nyelv hasonló, mint a magyar. Szerintem azonban köszönő viszonyban sincsenek, sokkal nehezebb. Néhány szót már ismerek, de nagyon nehéz. Egyelőre még nem járok nyelvórákra, de tervben van. A fontosabb szavak az edzésen azért rám ragadnak, de az biztos, hogy nem lesz egyszerű megtanulni lengyelül.

- A Korona Kielce és a listavezető Piast Gliwice ellen négy pontot szereztek az első két tavaszi fordulóban. Elégedett az eddigi eredményekkel?

- Az első mérkőzésünk számunkra a második félidőben kezdődött el, az első játékrészben mintha nem is lettünk volna a pályán. Kétgólos hátrányba kerültünk, a játék sem volt jó. A második félidőben viszont nagyon jól játszottunk, legfőképp akaratban javultunk fel nagyon, és meg tudtuk nyerni a mérkőzést. Kettő-nulláról hazai pályán sem könnyű felállni, de szerencsére sikerült. A második meccsünket elég nehéz szakmailag értékelni, mert szakadt a hó, tiszta sár volt a pálya, nem volt alkalmas a játékra. Az első ellen játszottunk, úgyhogy szerintem nem rossz az egy pont egy ilyen találkozón. Ennek azonban akkor lesz igazán értéke, ha a hétvégén be tudjuk húzni a hazai összecsapásunkat.

- Minek köszönhető, hogy ilyen remek formában tudta elkezdeni a lengyelországi pályafutását?

- Elengedhetetlen, hogy egy jó felkészülés van mögöttem, illetve általában a játékosoknak jót szokott tenni a környezetváltás. Nekem is segített, hogy rengeteg új impulzus és pluszmotiváció ért. Legfőképp ebben látom, meg persze a befektetett munka is kell hozzá. Minden nap úgy edzek, hogy próbálom a maximumot nyújtani, és remélem, hogy a lehető legtovább kitart ez a jó forma.

- Milyenek a visszajelzések a szakmai stáb, a szurkolók, vagy akár a média részéről?

- Mondhatom azt, hogy elégedettek velem, mert eddig csakis pozitív visszajelzéseket kaptam. Megpróbálok mindent megtenni azért, hogy ezt a formámat minél tovább fenn tudjam tartani. Biztosan lesznek nehezebb periódusok is, de ez a futball velejárója. Semmilyen félsz nincs bennem, hogy mi lesz akkor, ha esetleg kevésbé megy majd a játék. Ha így lesz, akkor még keményebben próbálok edzeni, és visszahozni magam a megfelelő szintre. Jelen pillanatban minden nagyon pozitív, a jövőt meg majd meglátjuk.

- Ha tudja tartani ezt a remek formát, akkor jó eséllyel bízhat abban, hogy ott lehet a nyári Európa-bajnokságon…

- Természetesen nem is lehet más célom, minthogy ott legyek a válogatottal az Eb-n. Remélem, hogy ezzel a játékommal rászolgálok a meghívóra. Biztosan nem lesz egyszerű, de mindent megteszek érte. A szövetségi kapitány úrral nem beszéltünk, de néhány hete Róth Antal érdeklődött, hogy milyenek itt kint az edzések, hogyan érzem magam. A szakmai stáb szemmel tartja az összes szóba jöhető játékost, attól nem félek, hogy nem kapnak rólam elég információt, vagy ne lennének tisztában azzal, hogy milyen formában vagyok.

- Az eddig tapasztaltak alapján mik a legnagyobb különbségek az NB I és a lengyel élvonal között?

- Az eddigi két meccs alapján úgy érzem, hogy talán csak a keménységben van különbség. Természetesen teljesen más az egész labdarúgás és a mérkőzések körítése, de nem gondolom azt, hogy a lengyel bajnokság sokkal jobb a magyarnál, akár a csapatok erősségét tekintve. Viszont a hozzáállásban és a körítésben lenne hova fejlődni Magyarországon.

- A Lengyelországban légióskodó többi magyarral tartják a kapcsolatot? Szoktak beszélni?

- Nemanja Nikoliccsal szoktam beszélni rendszeresen. Mérkőzések után és előtt is meg szoktuk beszélni, hogy mégis mi várható, vagy hogyan alakult az adott bajnoki. Nikóval több évet együtt játszottunk, jó viszony alakult ki közöttünk, ami meg is maradt a mai napig, úgyhogy teljesen természetes, hogy tartjuk a kapcsolatot.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.