MU: Nem komoly Martial sérülése

A fiatal francia támadónak a térdhajlító-izma húzódott meg.
 
 

MU: Nem komoly Martial sérülése

A fiatal francia támadónak a térdhajlító-izma húzódott meg.
 
 
 

MU: Nem komoly Martial sérülése

A fiatal francia támadónak a térdhajlító-izma húzódott meg.

A bemelegítés során Anthony Martial térdhajlító-izma sérült meg, ami miatt a Manchester United francia csatára kénytelen volt az Old Trafford lelátójáról nézni a Midtjylland elleni Európa-liga találkozót. A támadót percekkel a mérkőzés előtt a fiatal Marcus Rashford váltotta, aki végül duplázni tudott az 5-1-es végeredménnyel zárult összecsapáson, így a Vörös Ördögök 6-3-as összesítéssel léptek túl a következő körbe.

Miután az első meccs bemelegítésén a csapat elvesztette David de Geát, Martial kiesése újabb csapást jelent az egyébként is sérültekkel tűzdelt keret számára, ám Louis van Gaal hangsúlyozta, Martial kihagyása csak elővigyázatosság volt.

- Ez lehet az első izomsérülése, mióta nyáron ideigazolt - mondta a menedzser a BT Sportnak. - De okosan és bölcsen nem erőltette a dolgot. Ez nem törés, vagy hasonló, kissé meghúzódott a térdhajlítója. Nem gondolom, hogy nagyon komoly lenne.

A holland a sajtótájékoztatón kifejtette: "Anthony fáradt lehet. Még csak 20 esztendős, de minden találkozón játszott. Saját maga döntött úgy, hogy nem erőlteti, ami nagyon tetszett."

- Már elmagyaráztam, hogy az egyetlen izomsérültünk Marouane Fellaini. Tudtuk már akkor, amikor sok meccset játszott egymás után. Ez mindig így van, amikor nincs elegendő játékosod és nehéz változtatni vagy rotálni. Így Martialnál is várható lenne izomsérülés, de nem hiszem, hogy erről beszélhetünk. Ő nagyon intelligens - nem erőltette, amikor érezte, hogy feszít a combja.

- Ezzel meg kell birkózni, ez a csapatnak is nehéz, mert David de Gea után most Martial nem játszott, pedig mindketten nagyon jó szezont futnak."

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.