Csütörtöki tutitár

Pool és gólok!

 
 

Csütörtöki tutitár

Pool és gólok!

 
 
 

Csütörtöki tutitár

Pool és gólok!

FC Porto-Borussia Dortmund Mindkét csapat betalál: IGEN!

A luzitánoknak nincs nagyon más választásuk, mint menni előre. Ez azonban életveszélyes lehet a remekül kontrázó németekkel szemben...

Az első mérkőzésen a Dortmund 2-0-ra nyert a Signal Iduna Parkban.

A Porto jelenleg a 3. hazája bajnokságában, a Sportingot és a Benficát üldözi, utóbbit két hete legyőzte Lisszabonban. A múlt hét végén is sikerrel vette az akadályt a kék-fehér együttes, ekkor otthona Sárkány Stadionban a Moreirensét fektették két vállra, ha nem is könnyedén (3-2). Jose Peseiro vezetőedző néhány helyen belenyúlt a múlt csütörtöki kezdőcsapatába, a tréner igyekszik rotálni csapatát. A mai mérkőzésen két fontos visszatérője lesz a luzitánoknak: Danilo és Maxi Pereira letöltötte eltiltását, így velük kalkulálhat a szakmai stáb.

Mi lenne a siker záloga? Egy biztos, a szakmai stáb számára beszédes adat, hogy míg a korábbi BL-meccseken a Porto átlagosan 53 százalékban birtokolta a labdát, addig ez Dortmundban csak 37 százalékban sikerült. Ma tuti, hogy többet lesz a házigazdánál a labda, nagy kérdés, hogy mennyi helyzetet sikerül ma kidolgozniuk Brahimiéknak.

A Borussia az EL-ben egyenletes teljesítményt nyújtott, és a Bundesligában sem lehet panasz a Tuchel-legénység produktumára. A bajorok elsőszámú kihívói, a formájuk nagyon rendben van, a hét végén Leverkusenben nyert rangadót. A támadófutball a sárga-feketék erőssége, a bajnokságban 22 fellépésen 54-szer voltak eredményesek.

A keretbe visszatérhet a múlt héten vírusos beteg İlkay Gündoğan, így jószerivel Papastathopouloson kívül mindenki bevethető a gárdában.

Tuchel mester is tartalékolt némiképp a hétvégén, a BaYarénában csak csereként lépett pályára Reus, Kagawa pedig végpadozta a kilencven percet. Erős a vendégek állománya, túl erős a portóiaknak...

A Portonak nem nagyon van más választása, mint nekimenni a sárga-feketéknek. Ezt a villámgyors középpályásokkal felálló vendégek könnyedén kihasználhatják. Érzésünk szerint ezúttal a legjobb fogadási opció erre a mérkőzésre a mindkét fél betalál! Mi ezt játsszuk!

Liverpool-Augsburg 1!

A Pool nagyon kiszámíthatatlan Kloppal a kispadon is. Ma mégis bizalmat szavazunk a vörösöknek, ők jutnak a legjobb 16 közé!

Egy héttel ezelőtt a WWK ARENA-ban gólnéküli döntetlenre végeztek egymással a csapatok.

A Liverpool érdekes szezont fut az idén. A Premier League-ben mindössze a 8., az EL-t érő pozíció még ugyan összejöhet Firminóéknak, de a BL-ről megint le kell mondaniuk, olybá tűnik. Ami a társulat formáját illeti, nos, arra nehéz szavakat találni. Februárban kikaptak simán a Leicestertől, porig alázták idegenben a Villát, de ugyanakkor búcsút intettek az FA Kupának a West Ham ellenében. Az Anfielden sem brillíroztak különösebben Origiék, a kiesőjelölt Sunderland például kétgólos hátrányt dolgozott le ellenük néhány hete.

Persze, mondhatjuk, hogy a sok sérült miatt eddig még nem tudta a német tréner a legjobb összetételben pályára küldeni övéit, ám a hiányzókra nem szabad fogni a hektikus teljesítményt. Kevés az igazán kreatív focista a Mersey-partján, sokkal inkább ez az oka a hullámzó produkciónak.

Az Augsburg ellen is tartalékosak lesznek a hazaiak, Allen, Ings, Gomez, Lallana, Lovren, Skrtel és Smith nem lehet ott a keretben. Elől a Sturridge-Coutinho-Firmino hármas kezdhet, azért ez a trió nem hangzik olyan rosszul.

Markus Weinzierl együttese már azzal meglepetés okozott, hogy továbbjutott csoportjából. A német együttes pocsékul kezdte az idei pontvadászatot, úgy tűnt, a többfrontos harcra nincs kellően felkészülve a piros-fehér sereg. Altintopék november végétől kezdték meg a felzárkózást, amelynek eredményeként ma már viszonylag nyugalmasabban tekinthetnek hátra az augsburgiak. Érdekesség, hogy idegenben jobban megy a Bundesligában Oparééknek.

Az első ütközetben valamelyest többet birtokolták a labdát a németek, helyzet mégis a vendégek előtt adódott több.

Callsen-Bracker, Baier és Framberger kihagyja a mai találkozót, Bobadillát le kellett a hétvégén cserélni, bevetése erősen kérdéses. Ugyancsak bizonytalan még, hogy pályára tud-e lépni Hong Jeon-Ho és Moravek - utóbbi kettő szerintünk ott lesz az Anfielden...

A Liverpool sokszor kibabrált velünk már ebben a kiírásban, ám ma mégis bizalmat szavazunk a vörösöknek. Azt gondoljuk, hogy a lelkes germánokat otthon legyőzik, és így Milnerék jutnak tovább az Európa Liga következő körébe. Tippünk így: 1-es!

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.