Kihirdették az U21-es válogatott keretét is

 
 

Kihirdették az U21-es válogatott keretét is

 
 
 

Kihirdették az U21-es válogatott keretét is

Miközben az A-válogatott Telkiben készül, a Robert Kilin vezette U21-es válogatott Győrben edzőtáborozik a jövő hét elején. A korosztályos válogatottra márciusban két Európa-bajnoki selejtező vár, előbb hazai pályán játszik Izrael korosztályos csapatával, majd Albániában lép pályára. Robert Kilin szövetségi edző a két tétmérkőzésre való felkészülés jegyében hétfőtől szerdáig edzőtáborozást tart a kerettagoknak, akik a március 24-i, izraeliek elleni selejtező helyszínén, a Gyirmót FC otthonában gyakorolnak a három nap során - írja a www.mlsz.hu

A szakmai stáb néhány alapembert nélkülöz majd az edzőtáborban, a csapat több tagja ugyanis kiérdemelte, hogy Telkiben, az A-válogatottal készülhet ezekben a napokban: Nagy Gergely, Mervó Bence, Kocsis Gergő, Bese Barnabás és Sallai Roland is megkapja a lehetőséget a bizonyításra a felnőtteknél.

Robert Kilin több olyan labdarúgót is meghívott a csapatba, aki az elmúlt hónapokban nem volt U21-es kerettag, de teljesítményével kiérdemelte a bizalmat, így például - többek között - Baki Ákos, Vida Kristopher, Cseke Benjámin és Medgyes Zoltán is helyet kapott a 25 fős együttesben.

Az U21-es válogatott kerete:

Kapusok: Székely György (Paksi FC) Banai Dávid (Újpest FC) Fadgyas Tamás (MTK Budapest)

Védők: Botka Endre (Budapest Honvéd) Polgár Kristóf (Liverpool) Lenzsér Bence (Paksi FC) Baki Ákos (MTK Budapest) Talabér Attila (MTK Budapest) Kecskés Ákos (Újpest FC) Bobál Dávid (Budapest Honvéd) Hangya Szilveszter (Vasas) Tamás Krisztián (Spezia)

Középpályások: Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia) Cseke Benjámin (Újpest FC) Vida Kristopher (De Graafschap) Vida Máté (Vasas) Zsótér Donát (Puskás Akadémia) Medgyes Zoltán (Szombathelyi Haladás) Gera Dániel (MTK Budapest)

Támadók:

Zsivóczky Péter (Soroksár) Novothny Soma (DVTK) Szécsi Márk (Nyíregyháza) Makrai Gábor (Csákvár) Bartos Julián (Csákvár) Havasi Dániel (Videoton FC)

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.