Élvonal

„Vaszilisz kijárta a Garami-féle futballegyetemet”

Az MTK új vezetőedzője a pszichológiára és a pedagógiára fektet nagyobb hangsúlyt.
 
 

Élvonal

„Vaszilisz kijárta a Garami-féle futballegyetemet”

Az MTK új vezetőedzője a pszichológiára és a pedagógiára fektet nagyobb hangsúlyt.
 
 
 

Élvonal

„Vaszilisz kijárta a Garami-féle futballegyetemet”

Az MTK új vezetőedzője a pszichológiára és a pedagógiára fektet nagyobb hangsúlyt.

Szerdán délután megtartotta szurkolói ankétját az MTK Budapest és az MTK Baráti Kör. Az eseményen részt vett Domonyai László klubigazgató, Teodoru Vaszilisz vezetőedző és Kanta József csapatkapitány is.

Domonyai László elmondta, hogy a csapat a háromfrontos harcból kettőben kudarcot vallott: kiesett a nemzetközi kupából, és a Magyar Kupa sem úgy sikerült, ahogy az a tervek között szerepelt – írja a klubhonlap.

– Most már csak a bajnokságra kell koncentrálnunk, abban kell a lehető legjobban szerepelni. Télen Törökországban edzőtáborozott a társaság. Három nemzetközileg is jegyzett csapattal játszott felkészülési mérkőzést, vezetőedzőnk minden elképzelését támogattuk. Az edzőtáborból hazaérve, a klubvezetés úgy döntött, vezetőedzőt vált. A váltás miértjeiről a László Csabával kötött megállapodásunk értelmében többet nem kívánok mondani. Ebben a helyzetben Teodoru Vaszilisz kinevezése volt a legjobb megoldás. Felkészült, tehetséges szakember, több mint húsz éve van köztünk, kijárta a Garami-féle futballegyetemet – zárta összegzését a klubigazgató.

– Nagyon köszönöm azt a sok szeretetet és biztatást, amit az elmúlt héten kaptam tőletek. Amikor felkértek a munkára, gondolkodás nélkül vállaltam, lepörgött bennem az a húsz év, amit eltöltöttem itt, nagy érzelmek szabadultak fel bennem. Fontos a hétvégi, Paks elleni mérkőzés. Nem egyszerű legyőzni őket, de kell a három pont, mert győzelem esetén megközelíthetjük az élmezőnyt. De van, ami még ennél is fontosabb. Ha nyerünk, elhinnék a játékosok, hogy győzelemre tudom vezetni őket. A pszichológiára és a pedagógiára kell a legnagyobb hangsúlyt fektetnem – zárta gondolatait a Ciki becenevű szakember.

A vezetőedző után Kanta József is megosztotta gondolatait a megjelentekkel.

– Összetartó, egymásért küzdő csapat vagyunk. Százszázalékos bizalmat élvez mindenkinél Ciki, felsorakoztunk mögé, számunkra is az a legfontosabb, hogy sikerre vezessük. Meg akarjuk valósítani elképzeléseit. Célunk, hogy elérjük a dobogót, mert érmet akarunk. Sikeresebbek szeretnénk lenni a nemzetközi kupákban is – összegzett a csapatkapitány.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.