Felkészülési mérkőzés

Cegléden játszott döntetlent a Vác

Négy gól esett, igazságos elosztásban.
 
 

Felkészülési mérkőzés

Cegléden játszott döntetlent a Vác

Négy gól esett, igazságos elosztásban.
 
 
 

Felkészülési mérkőzés

Cegléden játszott döntetlent a Vác

Négy gól esett, igazságos elosztásban.

Szombat délelőtt Cegléden vendégeskedett az NB II-es Vác, ahol a helyi, jelenleg az NB III Keleti-csoportjában második helyen tanyázó Ceglédi VSE-vel vívott felkészülési mérkőzést.

A sérült Dlusztus, a beteg Csirszki és Pölöskein kívül Nagy Tibor vezetőedző sem tartott a csapattal, (ő Budapesten megnézte a Mezőkövesd MTK elleni összecsapását) így ezen a mérkőzésen Gulyás Gábor pályaedző irányította a váciakat.

Az első félidő első felében lassan, körülményesen és pontatlanul játszott a magasabb osztályú együttes. Ráadásul ebben a játékrészben egy egyéni hiba után ismét egy elkerülhető gólt kapott. A játékrész második felében aztán gyorsabbá és pontosabbá váltak a vendégek, azonban ez az egyenlítéshez ekkor még nem volt elég.

A második játékrészben aztán teljes mértékben átvették a mérkőzés irányítását, a ceglédi csapat nem nagyon tudta megtartani a labdát, kontrákkal próbálkozott, míg a váciak két szép támadással megfordították a mérkőzést. Azonban az egyik hazai kontra sikeres (és les) volt, így a vendéglátók egalizálták az eredményt, mely aztán már a mérkőzés végéig nem változott, hiába dolgoztak ki még számtalan helyzetet, s kerültek többször ziccer helyzetbe a váciak – számolt be a Vác honlapja.

A mérkőzésen sérülés miatt Majorost, Némethet és Görgényit is le kellett cserélni.

– Az első félidő első felében lassan és pontatlanul játszottunk ennek eredménye egy kapott gól is lett. Az első félidő második felében már mezőnyfölénybe kerültünk, ekkor már valamivel pontosabban és gyorsabban tudtunk játszani. A második félidőben már kimondottan tetszett a játék, sikerült két gól is szerezni, végig mezőnyfölényben voltunk, azonban sajnos megint kaptunk egy elkerülhető gólt a vezetésünk után. Ami megint egy kicsit fájó, hogy három ember úgy néz ki megint kidőlt. Némethnek és Majorosnak a combja fáj, valamint Görgényi is a maródiak közé került – értékelte Gulyás Gábor a látottakat a mérkőzés lefújása után.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.