Felkészülési mérkőzés

Megvan Tischler első (és második) gólja a Videotonban, legyőzték a Siófokot

A második félidőben felőrölte alacsonyabb osztályú ellenfelét a székesfehérvári együttes.
 
 

Felkészülési mérkőzés

Megvan Tischler első (és második) gólja a Videotonban, legyőzték a Siófokot

A második félidőben felőrölte alacsonyabb osztályú ellenfelét a székesfehérvári együttes.
 
 
 

Felkészülési mérkőzés

Megvan Tischler első (és második) gólja a Videotonban, legyőzték a Siófokot

A második félidőben felőrölte alacsonyabb osztályú ellenfelét a székesfehérvári együttes.

Az NB I-es címvédő Videoton az NB II-es Siófok ellen játszott szerda délelőtt edzőmérkőzést. A székesfehérváriak honlapjának beszámolója szerint a Siófokban mindhárom vidis kölcsönjátékos (Gábor Péter, Baksa Dénes és Bognár Bence) a kezdőben kapott helyet, de ott volt a szintén egykor a Videotonban futballozó Elek Bence is.

Az első helyzetre a 6. percig kellett várni, ekkor egy szabadrúgást Haraszti ívelt a 16-oson belülre, Lang elől az egyik siófoki védő szögletre fejelt. A sarokrúgást követően Stopira bólintott hat méterről a kapu fölé.

Az első negyed óra végén szép góllal szerezte meg a vezetést a Vidi: Kovács István remek mozdulattal ívelte a labdát Feczesin fejére, aki hét méterről védhetetlenül fejelt a bal felső sarokba, 1-0. Öt perc múlva jött az egyenlítés, egy szabadrúgást követően a labda a 16-oson belül Elek Bencéhez pattant, aki kilőtte a bal alsót, 1-1.

A 25. percben Haraszti szögletét követően Géresi 16 méterről lőtt kapásból kapura, Gábor Péter nagyot védett. A félidő vége felé Kovács 17 méterről lőtt, de Gábor ezt a lövést is hárította.

A második játékrész már az NB I-es együttesről szólt. Az 50. percben Stopira iramodott meg a bal szélen, majd középre adott, Géresi pedig hét méterről, kapásból szép gólt lőtt, 2-1.

A 66. percben megszületett a Puskás Akadémiától érkező Tischler Patrik első Videoton-mezben szerzett gólja: Heffler beadására remek ütemben robbant be a támadó, majd közelről a kapuba fejelt, 3-1.

Tíz minutummal később Tischler egy beadásra becsúszva érkezett a kapu előtt, így próbálta a labdát a siófoki kapuba juttatni, Gábor azonban elsőre még védett. A kipattanóra Tischler lecsapott, majd szépen passzolt vissza az érkező Hefflernek, aki nyolc méterről elemi erővel bombázott a kapuba, 4-1.

A hajrában még Tischlernek akad egy helyzete, és közelről nem hibázott, így 5-1-es végeredménnyel fejeződött be a meccs.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.