Szívműtétje után jobban van a Fradi-legenda

Először nem szerettei körében ünnepli a karácsonyt Bálint László, az FTC korábbi válogatott futballistája.
 
 

Szívműtétje után jobban van a Fradi-legenda

Először nem szerettei körében ünnepli a karácsonyt Bálint László, az FTC korábbi válogatott futballistája.
 
 
 

Szívműtétje után jobban van a Fradi-legenda

Először nem szerettei körében ünnepli a karácsonyt Bálint László, az FTC korábbi válogatott futballistája.

A 67 éves sportember életmentő szívműtétje után lábadozik, s tárgyilagosan megállapította: annyi ereje sincs, mint egy őszi légynek. - Előbb kellett volna specialistához fordulnom – mondta a Borsnak a Báró becenevű egykori centerhalf, későbbi szövetségi kapitány, akit a Haller utcai kardiológiai klinikán gyógyítanak. Ugyanott fekszik, ahol korábban két másik exválogatott focista, Nagy László és Kardos József. Betegsége közeledtét az jelezte, hogy a szokottnál fáradékonyabb volt. Terheléses EKG-vizsgálat következett, amely kimutatta: meglegyintette az elmúlás szele. Szerencsére időben jött a műtét. Három szíverét cserélték ki – az utolsó pillanatban.

- Jövő február elsején bulit tervezek, 1948-ban azon a napon jöttem világra. De nem a 68. születésnapomat ünneplem majd akkor. Hanem az elsőt! Csak nem jön közbe váratlan fejlemény... – árulja el Bálint, aki szenteste sem lehet együtt nejével, Évivel, ehelyett a klinika hetedik emeletén lévő karácsonyfa jelképezi számára az újjászületést. Jövő hétfőn konzílium dönt a hogyan továbbról.

Túl a nehezén gyakran eszébe jut az aranylabdás válogatottbeli és klubtársa, Albert Flórián, aki sokadik infarktusa után távozott az élők sorából. Báró mosolyogva említi: a haláltól nem fél, de azért megnyugtatóbb, hogy életben van… Kissé lelombozva hozzáteszi: csakis pépes kajákat kap, például tejbegrízt, pedig mit nem adna egy friss disznótorosért vagy éppen csülökért. S hogy mit szeretne ajándék gyanánt a fa alá?

– Semmit. Már megkaptam az orvosaimtól. Az életemet.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.