Középmezőny

Őszi bizonyítványosztás, 2. rész: gondok Keleten

A Diósgyőr és a Debrecen várakozás alatt teljesített, a Honvédnál legalább néhány fiatal mutatott valamit.
 
 

Középmezőny

Őszi bizonyítványosztás, 2. rész: gondok Keleten

A Diósgyőr és a Debrecen várakozás alatt teljesített, a Honvédnál legalább néhány fiatal mutatott valamit.
 
 
 

Középmezőny

Őszi bizonyítványosztás, 2. rész: gondok Keleten

A Diósgyőr és a Debrecen várakozás alatt teljesített, a Honvédnál legalább néhány fiatal mutatott valamit.

Jócskán túl vagyunk a 33 fordulós 2015/16-os bajnokság felén, a válogatott Eb-szereplése miatt rövidebb is lesz a szezon, az őszi értékelés tehát nem csak a fél szezonról szól. A nemzeti csapat sikere sem szépíti meg a bajnokság képét, kevesebb csapat, de sokkal kevesebb néző, elmaradt színvonal-emelkedés – ez jellemezte az őszt. Persze, minden klubnál a helyezés függvényében tekinthetnek derűsen vagy borúsan vissza a kis magyar helyzetre.

Négy részes sorozatunkban három csapatonként értékeljük az elmúlt időszakot, nem a statisztikák, hanem általános benyomásunk alapján. A 7-9. helyezett csapatok mindegyike élt meg sokkal szebb napokat is, mostanában viszont csak a leghűségesebb szurkolóik maradtak meg a hazai meccseiken.

9. Diósgyőr – a majdnem végtelen türelmi zóna

Mérleg: 5–5–9, 20-30, 20 pont

Ahhoz képest, hogy Bekő Balázs menesztése nagyjából a harmadik fordulóban merült fel először a sajtóban és a diósgyőri szurkolók között, bravúrosnak mondható, hogy az egész őszt végigküszködő miskolciak vezetősége az utolsó fordulóig kitartott mellette – aztán a győztes szezonzáró után kirúgta. Az egész ősz ilyen volt Diósgyőrben: mintha senki se tudta volna igazán, mit akar. Bekő sem. A Kecskemétnél végzett jó munkájára szeretett volna alapozni új csapatánál is, csak ami a tulajdonképpen mindig előre menekülő kecskemétieknél jó volt, az a nagycsapattá válásról álmodozó diósgyőrieknél nagyon nem. Bekő, utólagos elmondása szerint, nem nagyon találta a hangot a játékosokkal, akiknek időnként a kelleténél nagyobb volt az egója – az ilyen magyarázat azért jó, mert bármit bele lehet látni. Viszont az spekuláció nélkül is látszott, hogy a kelleténél kisebb az erőnlétük, ami persze az edzői team hibája is. (Hogy a hónapok óta rendszeresen előforduló, hajrában menetrendszerűen kapott góloknak más magyarázata is lehet, abba bele sem gondolunk.)

Pedig állományra még mindig nem rossz magyar szinten a Diósgyőr, csak éppen nem működött csapatként. Tomiszlav Szivics a maga szangvinikus stílusával képes volt egyben tartani a csapatot, Bekőnek, a sokkal megfontoltabb és kompromisszumokra törő szakemberként beletörött a feladatba a bicskája. Csak hát az a helyzet, hogy ha a szenvedélyt kivesszük a Diósgyőrből (játékosokból, nézőkből), akkor nem marad helyette semmi. Vagy igen, az, amit láttunk ősszel: nyeretlenségi sorozatok, kapkodás, ultimátum, végül szakítás. És egy szürke, gyengécske csapat. Amelyiknek azért tippünk szerint nem kell majd nagyon aggódnia a kiesés felől, ha időben kerül szakember, aki összekapja a keretet és például Koman Vladimirből is képes újra labdarúgót csinálni, feljebb léphetnek.

8. Budapest Honvéd – kicsit fiatalosabbak

Mérleg: 6-6-7, 24-24, 24 pont

Szinte sience fiction: volt mérkőzés az őszi szezonban, amire a Honvéd színmagyar kezdőcsapattal állt ki! Aki emlékszik még az elmúlt évek abszurdba hajló kispesti történetére, a téli szezonban érkezett tizenöt-tizenhat légiósra, akik többségét aztán soha nem láttuk hosszabb ideig a pályán, vagy az egymással is ökölharcra képes olasz resztlifocistákra, az tényleg megérti a fenti tény rendkívüliségét. Kérdés, elmondhatjuk-e ez alapján, hogy Kispesten valami elindult. Az NB I-es szereplés alapján nem nagyon: a csapat majdnem észrevehetetlenül süllyedt bele a magyar középszerbe, Marco Rossi, úgy tűnik, ezúttal nem tudja úgy kirángatni a langyos vízből a játékosait, mint egyszer korábban. A jó ki olaszos vircsaft nyomai megvannak a kispestek játékában, megverni őket nem könnyű – hét vereségükből ötször is egy góllal maradtak alul, és van hat döntetlenjük is. Épp csak emlékezetes momentum igen kevés jut az ember eszébe, ha próbálja felidézni a meccseiket.

A két kiesőhelyen álló csapatot, a Békéscsabát és a Puskást verték meg magabiztosan (utóbbi esetében lehet, hogy volt némi extra motivációjuk, de a szurkolóiknak biztosan) – a meglepetés totálisan hiányzott a játékukból, utoljára az első fordulóban, a címvédő Videoton elleni győzelem tűnt annak, aztán kiderült, Bernard Casoni Vidijét szinte bárki meg tudja verni. Aminek örülni lehet, a fiatalok fokozatos beépítése: Bobál Dávid, Botka Endre, Baráth Botond szinte végigjátszották az őszt és a jelek szerint ebben a hazai mezőnyben nem kell félnie attól egy szakembernek, hogy a bizalmat érző játékosok ne lennének képesek a középmezőnyben tartani a csapatot. Kérdés, ennél többre van-e jelenleg bárkinek ambíciója Kispesten, és itt elsősorban a menedzsmentre gondolunk. De legyünk optimisták, hogy valóban egy tendencia, amit látunk: talán most télen nem raklapszámra érkező és észrevétlenül távozó egzotikus külföldiekről szól majd a holtszezon a Bozsik Stadionban.

7. Debrecen – stadionürítők

Mérleg: 7-7-5, 28-22 28 pont

Hogy a leszűkített NB I-es mezőny első felébe sem fér be az elmúlt tíz évben hét bajnoki címet szerzett gárda, az önmagában olyan minősítés, amihez felesleges sokat hozzáfűzni. Gyengébb félszezonok be-becsúsztak máskor is a Lokinál, volt, hogy ennek a BL v agy EL-főtáblás szereplés volt a magyarázata – idén ilyenről szó sincs, a csapat a selejtezőkben elvérzett, aztán a hazai bajnokságban, csodálatos új stadionjában szinte elriasztotta a nézőit. Szakmai magyarázatok is lehetnek persze – voltak sérültjeik az alapemberek között – de úgy tűnik, a legfőbb ok a teljes megfáradása csapat és edző kapcsolatának. Mintha mindenki beletörődött volna mindenbe, nagy baj nem lehet, a dobogó közelébe előbb-utóbb úgyis odaér valahogy a csapat – közben pedig lefelé indultak el. És Kondás Elemér most nem tudta felrázni játékosait.

A DVSC-Teva huszonnyolc góljából tízet a Békéscsabának lőtt két meccsen – a leggyengébb élvonalbeli csapatnak – a további tizenhét találkozójukon az egy gólos átlag épphogy összejött. A régi, kidőlő-bedőlő Oláh Gábor utcai stadionban sosem volt kérdés, hogy ha nem is megy a játék, de megy előre a csapat. Az újjáépített, csodaszép húszezres arénában ellenben tíz meccsből négyet tudtak megnyerni a debreceniek, lassan, de biztosan pártolt el tőlük a közönség. A középszer Debrecenben nem menő, márpedig kiemelkedő teljesítményre, a szezon elején néhány mérkőzésen látott Balogh Norberten kívül senki nem volt képes. A csatársorban már-már retró-partyt idézően felbukkant Coulibaly, Sidibe, Tisza, csak a gólveszély nem. Szakály vagy Lázár sérülései sem könnyítették meg a dolgát a vezetőedzőnek, de úgy tűnik, a korábbi helyi kulcsemberek is szépen visszafejlődtek játékban. Ennél tavasszal sokkal több kell ahhoz, hogy néha a régi debreceni hangulathoz méltó atmoszférája legyen a nagyerdei ékszerdoboznak.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.