Alsóház

Őszi bizonyítványosztás, 1. rész: a bukásra állók

A Békéscsaba konstans utolsó, a Puskás leküzdötte magát a legrosszabbak közé, a Vasas gyenge, de menekül.
 
 

Alsóház

Őszi bizonyítványosztás, 1. rész: a bukásra állók

A Békéscsaba konstans utolsó, a Puskás leküzdötte magát a legrosszabbak közé, a Vasas gyenge, de menekül.
 
 
 

Alsóház

Őszi bizonyítványosztás, 1. rész: a bukásra állók

A Békéscsaba konstans utolsó, a Puskás leküzdötte magát a legrosszabbak közé, a Vasas gyenge, de menekül.

Jócskán túl vagyunk a 33 fordulós 2015/16-os bajnokság felén, a válogatott Eb-szereplése miatt rövidebb is lesz a szezon, az őszi értékelés tehát nem csak a fél szezonról szól. A nemzeti csapat sikere sem szépíti meg a bajnokság képét, kevesebb csapat, de sokkal kevesebb néző, elmaradt színvonal-emelkedés – ez jellemezte az őszt. Persze, minden klubnál a helyezés függvényében tekinthetnek derűsen vagy borúsan vissza a kis magyar helyzetre.

Négy részes sorozatunkban három csapatonként értékeljük az elmúlt időszakot, nem a statisztikák, hanem általános benyomásunk alapján. Az alsóházban meglehetősen nehéz szép és előremutató dolgokról beszámolni. Lássuk.

12. Békéscsaba – lila köd

Mérleg: 3-3-13, 17-44, 12 pont

Tíz év után tért vissza az élvonalba a lila-fehér klub, és ezzel nagyjából el is mondtunk mindent az őszi szezonja pozitívumairól. Senki sem gondolta, hogy könnyű dolguk lesz a sűrített NB I-es mezőnyben, de a rajtjuk még annál is rosszabb volt, mint amire a pesszimisták tippeltek. Az első fordulóban a kiscsapatok balszerencséje miatt kaptak csak ki kétszeri vezetés után, a 91. percben bekapott góllal a Debrecentől, utána viszont gyorsan eljátszották a kis bizalmi tőkét, ami megvolt irányukban a jóindulatúak részéről – három vereség rúgott gól nélkül, közte a másik újonc és addig szintén nyeretlen Vasas ellen, hazai pályán. Mire az első győzelmük megszületett, nagyjából mindenki biztos kiesőnek könyvelte el őket.

A Videoton elleni hazai győzelem az egyetlen komolynak mondható fegyvertény a szezonjukban, bár akkortájt a bajnokot csak az nem verte meg, akivel nem játszott. Utána benyeltek egy hetest Debrecenben – eleve a leggólképesebb védelem az övék, a 19 fordulóban összerakott mínusz 27-es gólkülönbség egészen siralmas – és semmi jelét nem mutatták a szezon végéig annak, hogy lehet ebből feltámadás. Két pozitívumot lehet (talán) említeni: az egyik, hogy a Puskást másodszor is legyőzték, így van olyan csapat a mezőnyben, amelyikkel szemben pozitív a mérlegük. A második pedig, hogy a viszontagságok dacára nem látszik különösebb kapkodás a menedzsmentben, Zoran Szpisjakot sem küldték el, márpedig edzőcsere nélkül ritkán abszolválnak kiesőjelöltek egy komplett őszt mifelénk. Hogy ez a bizalom vagy a reménytelenség jele-e, az más kérdés. A Békéscsaba hátránya négy pont a bentmaradást érő helyekhez képest, úgyhogy még csak nem is reménytelen a helyzete – tavaly a Haladás innen indulva végül megoldotta a feladatot. A Viharsarokban talán bízhatnak benne, hogy lesz rivális, amelyik az ő szintjükön játszik tavasszal – de ez azért még nem lenne a megfeszülés csimborasszója a részükről. Nem ártana kicsit magasabb színvonalon játszani, ha évtizedes távollét után nem akarnak rögtön újra búcsúzni.

11. Puskás Akadémia – alsó tagozat

Mérleg: 3-7-9, 23-31, 16 pont

Jó, ne kezdjük el számolni, hány valódi akadémista kapott komolyabb lehetőséget az idén az egyetlen NB I-es „akadémiai” csapatban (a tízen felül játszottak között a légiósokon kívül mondjuk Fiola, Fodor, Tischler, Márkvárt, Lencse sem felcsúti nevelés), válasszuk le a politikai hátteret, az irgalmatlan TAO-pénzekről felröppenő híreket és nézzük szimplán a számokat, mint más élvonalbeli csapatoknál. A Puskás Akadémia őszi szezonjáról így megállapíthatjuk, hogy pocsék. Az első hat fordulóban még úgy-ahogy elment a dolog, ha csak az eredményeket nézzük, pontot hoztak Debrecenből, Újpestről, legyőzték a Paksot – utána aztán belesüllyedt a csapat egy szépen, egyenletesen lefelé húzó örvénybe, anélkül, hogy bárki különösebben zavartatta volna magát ettől.

A Puskás szürke és unalmas csapat lett, mérsékelten érdekes meccsekkel, kiemelkedő egyéni teljesítmények nélkül. Robert Jarni nem tudott különösebb fazont adni nekik, a tavaly egészen üdítően futballozó Tischler Patrik három gólt hozott össze, de ezzel is dobogós a házi ranglistán. Talán Pekár László említhető egyedüli üde színfoltként és persze illik megemlíteni, hogy Fiola is Felcsútról volt ott a válogatottban a norvégok ellen. És ennyi. A semmitmondó, színtelen őszi meccsek után egyszercsak azt vettük észre, hogy a PFLA az utolsó előtti helyen áll a táblázaton. Utolsó tizenhárom meccséből mindössze egyet megnyerve – ami ebben a mezőnyben nemhogy nem akadémiai szint, de még egy alsó tagozatos tesiórán sem lenne elég. Ha van klub, amelynek a körülmények miatt aligha kell aggódnia itthon – teljesen függetlenül a teljesítménytől –, az nyilván a felcsútiaké. A motiváció totális hiánya, ami néha ordít a játékosokról és az edzői stábról, alighanem ennek tudható be. Így is el lehet persze focizni idehaza, csak egyetlen kérdés adódik: minek?

10. Vasas – Szanyó megmondta

Mérleg: 5-1-13, 19-31, 16 pont

A piros-kékek három szezont töltöttek az NB II-ben, mire sikerült visszajutniuk – hogy szépen megtapasztalják, nincs az a másodosztályú rutin, ami az első osztályban sokat érne. Szanyó Károly, a feljutásban főszerepet játszó edző már a tavalyi NB II-es menetelés idején is azt nyilatkozta nekünk, hogy reméli, játékosai felfogják, több kell majd odafenn, mint a második vonalban. Ehhez képest kicsit túltolta az önbizalmat egyik-másik angyalföldi játékos, a korabeli nyilatkozatok alapján, pedig az ősz végül Szanyót igazolta. A tizenkettes élvonalbeli mezőnyben a Vasas nem képes dominálni a mérkőzéseit, főképp nem képes úgy gazdálkodni a helyzeteivel, mint egy osztállyal lejjebb. Itt nem fér bele pár elszórakozott helyzet, mert nincs belőlük annyi, mint az ottani ellenfelek ellen volt – mire a piros-kékek összeszedték szépen ezeket a tapasztalatokat, a mezőny már vígan a hátát mutatta nekik.

Szanyó végül mégsem a rossz rajtba bukott bele – ami annyira nem is volt rossz, hisz a rivális Békéscsaba után a Videotont is legyőzték – hanem az utána következő szériába. Nagyon csak egyszer verték meg a Vasast, az Üllői úton, de a sok szoros vereséggel éppúgy nem ment semmire a csapat. Ahogyan az edzőváltással sem, mely végül bekövetkezett, szép búcsúüzenetekbe csomagolva. Simon Antallal sem lett jobb a játékuk, egészen az utolsó három fordulóig biztos kiesőnek tűntek, aztán a Békéscsaba és a Honvéd leküzdésével hirtelen elmozdultak a kiesőhelyről. Küzdeni a továbbiakban is kell, ez nyilvánvaló, máshogy nem sikerülhet a bentmaradás. Hiába a rendezett háttér, az igazi egyéniségek nélküli, kevés élvonalbeli tapasztalattal rendelkező állománnyal csak a döcögős, unalmas futball megy – akkor pedig marad a melósruha, mint esély. Mert a kevés megmaradt szurkoló azért csak szívesebben nézne jövőre is egy-egy élvonalbeli meccset, mint önbizalomnövelő NB II-es győzelmeket…

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.