Vasárnapi tutitár

Villareal, Videoton: hazai sikerek!

A Villareal új edzővel megkezdte a menekülést. A Vidi akár kettővel is verheti a meggyengült kispestieket.
 
 

Vasárnapi tutitár

Villareal, Videoton: hazai sikerek!

A Villareal új edzővel megkezdte a menekülést. A Vidi akár kettővel is verheti a meggyengült kispestieket.
 
 
 

Vasárnapi tutitár

Villareal, Videoton: hazai sikerek!

A Villareal új edzővel megkezdte a menekülést. A Vidi akár kettővel is verheti a meggyengült kispestieket.

Gyorsan megszeretnéd tudni, hogy mit tartunk a tutinak? Klikk és like!

Villareal-Espanyol 1(x)!

Menekülésbe kezdett a szebb napokat látott sárga alakulat. Lotina mester szerződtetése remek húzásnak bizonyult, a tar trénerrel a kispadján még veretlen a gárda. Ma is az marad!

Gyorsan elfelejtené az idei kiírást valamennyi Villareal-drukker, hiszen a sárga tengeralattjáró botrányos évet produkált. Szezon előtt még a BL-szereplést, a csoportból való továbbjutást tervezték a szurkolók, ám gyorsan be kellett látniuk, hogy az idén örülniük kell annak is egyáltalán, ha bennmarad a La Ligában az alakulat.

Két edzőváltással is próbálkozott a klubvezetés, és úgy tűnik, a második húzásnak meg is lett az eredménye. Molinát Lotina váltotta, és Sennáék nyomban pontot csentek a Realtól, majd idegenben nyertek a Rayo pályáján. A társulat jelenleg a 16. 31 ponttal, 6 egység előnyben a kieső trióval szemben. Otthon, az El Madrigalban Caniék 5-7-2-es sort hoztak össze, amely összességében nem is tekinthető rossznak (a túrákon viszont estek-keltek a sárgák...).

A múlt heti siker jót tett a gárda önbizalmának, egy újabb sikerrel több helyet is előreléphetnek Oriolék.

Az ellenfél az Espanyol lesz, amely a 7., 29 csatában gyűjtött 40 pontjával. Pochettino mester együttese az EL-t érő pozíciókra hajt, és nem is reménytelen a helyzetük, hiszen hátrányuk csak 3 egység. Viszont ehhez kissé kiegyensúlyozottabb teljesítményre volna szükség.

Coutinhoék idegenben 3-5-6-os mérleggel rendelkeznek, ám legutóbbi sikerüket nem mostanság aratták (még decemberben, Gijonban). Azóta 5 túrán négy iksz és egy vereség (a Bernabeuban, azaz megbocsátható helyszínen).

A múlt héten a Malaga vizitált Barcelonában, és Verduék nem tudták feltartóztatni Pellegrini mester szárnyaló brigádját: 1-0-ás vezetést követően a hajrában fordítottak a déliek, és elvitték mindhárom pontot.

A hazaiaknál Nilmar, Rossi és Catala, a vendégeknél Alvarez hiányzik majd sérülés miatt.

Nem nyerni jár az Espanyol az El Madrigalba: 2004 óta nem arattak sikert a kékek. Az elmúlt három ütközetet úgy nyerte meg a Villareal, hogy az Espanyol még csak gólt sem rúgott.

Azt gondoljuk, hogy a hazaiak lendülete kitart, amely pontot, pontokat érhet. Tippünk tehát 1(x)!

Videoton-Honvéd 1! (0-1)1!

Bár a tabellán csak egy hely választja el egymástól a két gárdát, ma mégis sima meccset várunk. Nyer a bajnok!

A 22. fordulóban rendezik a 3. és a 4. összecsapását, amelytől nem várunk különösebben izgalmas kilencven percet. A fehérváriak ugyanis szerintünk lényegesen egységesebb, eredményesebb és jobb alakulatot alkotnak fővárosi riválisuknál. A Vidi már vélhetően lemondhat a címvédésről, ám azért Sousa mester az utolsó pillanatig üldözni kívánja a Loki-ETO párost.

Nikolicék jelenleg tehát a 3. pozícióban tanyáznak, 21 fellépésen 41 pontot zsebeltek be a piros-kékek. Otthon egészen jó a mérlegük: 8-0-2, csak a Loki és a Kecskemét tudott diadalmaskodni a Sóstói stadionban. Gólarányuk is sokatmondó: 27-5...

Ami Sándorék formáját illeti: hiába jó, ha a Debrecen elleni meccset egy kapitális védelmi hiba miatt elbukták. Előtte hat siker zsinórban, utána egy győzelem, de a hátrányuk csak nem csökkent, a hajdúságiak épp egy 10-est vertek a bajnokra.

A Kispest derékül küzd, tartja 4. helyét, de úgy érezzük, hogy a piros-feketék erőn felül teljesítenek. A gárda a téli átigazolási időszakban rendesen meggyengült, elég, ha csak a Danilo-Torghelle csatárpárost említjük a távozási oldalon.

21 csatában 36 pontot zsebeltek be Iváncsicsék, idegenben ebből 16-ot sikerült behúzni (4-4-2). A fővárosiak az idei esztendőt két sikerrel kezdték (Vasas, ZTE), majd jött egy pont az Üllői útról, aztán egy kivégzés, amelyet áldozatként éltek meg, a Bozsik stadionban (1-4, Kecskemét).

Botisék egységes alakulat benyomását keltik, igen ám, de elfogytak elől. A támadójáték akadozik, és hiába a stabilitás, ha nincs, aki gólt lőjön.

A Vidiben sok kreatív focista játszik, aki megbonthatja Hajduék védekezését. A Debreceni-Botis belső kettős erős, ám a gyors hazai támadókkal szemben meggyűlik a bajuk.

Azt gondoljuk, hogy a meccsen sima hazai siker születik, a Vidi nyer, sőt, lehet, hogy kettővel!

Gyorsan megszeretnéd tudni, hogy mit tartunk a tutinak? Klikk és like!

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.