Premier League

Arsenal – Manchester City rangadó következik

Érdekesnek ígérkező meccsel zárul majd az angol élvonal 17. fordulója.
 
 

Premier League

Arsenal – Manchester City rangadó következik

Érdekesnek ígérkező meccsel zárul majd az angol élvonal 17. fordulója.
 
 
 

Premier League

Arsenal – Manchester City rangadó következik

Érdekesnek ígérkező meccsel zárul majd az angol élvonal 17. fordulója.

A második helyezett Arsenal és a harmadik Manchester City hétfő esti rangadója lesz az angol élvonal 17. fordulójának slágermérkőzése, de nagy érdeklődés kíséri a José Mourinho távozása után első meccsét játszó, címvédő Chelsea szereplését is.

A hétfői összecsapás esélyese inkább a londoni csapat, amely otthon megbízható teljesítményt nyújt, míg riválisa olyannyira gyengén teljesít idegenben, hogy legutóbbi négy fellépésén nem tudott nyerni.

A kilenc mérkőzés óta veretlen, listavezető Leicester City ezúttal a tizedik helyen álló Everton otthonában lép pályára, és tovább javíthatja remek idegenbeli mérlegét; a mezőnyben egyedüliként ebben az idényben ugyanis még nem kapott ki vendégként. A liverpooli találkozón a góllövőlista első három helyezettje pályára lép: a rangsort Jamie Vardy vezeti 15 találattal Romelu Lukaku (Everton, 12 gól) és leicesteri klubtársa, Riyad Mahrez (11 gól) előtt.

A Chelsea – immár vezetőedzője, a csütörtökön menesztett José Mourinho nélkül – a Sunderlandet fogadja szombaton. A két együttest mindössze három pont választja el egymástól a tabellán, a Chelsea jelenleg a 16., a Sunderland pedig a kieső, 19. helyen áll.

A Bogdán Ádámot a bajnoki meccseken cserekapusként foglalkoztató FC Liverpool az újoncként meglepetésre hetedik Watford vendége lesz a hétvégi fordulóban.

Premier League, 17. forduló

December 19. szombat
16 óra: Chelsea–Sunderland
16 óra: Everton – Leicester City
16 óra: Manchester United – Norwich City
16 óra: Southampton – Tottenham Hotspur
16 óra: Stoke City – Crystal Palace
16 óra: West Bromwich Albion – Bournemouth
18.30: Newcastle United – Aston Villa
December 20. vasárnap
14.30: Watford – FC Liverpool
17 óra: Swansea City – West Ham United
December 21. hétfő
21 óra: Arsenal – Manchester City

Az élcsoport állása:
1. Leicester City 35 pont
2. Arsenal 33 pont
3. Manchester City 32 pont
4. Manchester United 29 pont
5. Tottenham Hotspur 26 pont (26-14)
6. Crystal Palace 26 pont (21-15)

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.