Évforduló

Aki megváltoztatta a futballt – és tönkrement bele

Húsz éves a Bosman-szabály, ami gyökeresen változtatta meg az európai labdarúgást – a „szabadságharcos” belga focista milliárdosokká tette a játékosokat.
 
 

Évforduló

Aki megváltoztatta a futballt – és tönkrement bele

Húsz éves a Bosman-szabály, ami gyökeresen változtatta meg az európai labdarúgást – a „szabadságharcos” belga focista milliárdosokká tette a játékosokat.
 
 
 

Évforduló

Aki megváltoztatta a futballt – és tönkrement bele

Húsz éves a Bosman-szabály, ami gyökeresen változtatta meg az európai labdarúgást – a „szabadságharcos” belga focista milliárdosokká tette a játékosokat.

1995. december 15-e, jóllehet, akkor ezt még kevesen fogták fel teljes fontosságában, alapvetően megváltoztatta az európai futballt, egyszersmind a sportról való gondolkodást. Az Európai Bíróság ugyanis ezen a napon adta ki a C-415/93 számú határozatát, amelyet Jean-Marc Bosman 1993. október elsején elindított ügyében hozott. A belga labdarúgó szerződése 1990-ben lejárt, klubja, az RFC Liege olyan nagy összeget a francia Dunkerque-től, amit az nem volt hajlandó megfizetni. Bosman kénytelen-kelletlen maradt a Liege-nél, amely viszont a tartalékok közé száműzte, és a fizetését is csökkentette.

Bosman viszont úgy érvelt, hogy az RFC-nek semmilyen joga nem volt ahhoz, hogy pénzt kérjen érte, sőt belga munkaadói megsértették az EU alapokmányának számító római szerződésnek a szabad munkaerő-áramlásról szóló 48. cikkelyét. Nagyon hosszas jogi procedúra után az Európai Bíróság neki adott igazat. Kimondták, hogy a lejárt szerződésű labdarúgók, mint szabad munkavállalók, maguk választhatják meg, hol folytatják pályafutásukat, így szabadon igazolhatóak. De ez csak az egyik legfontosabb vonatkozása volt a döntésnek. A másik, hogy az EU alapelveivel ellentétesnek ítélték az idegenlégiósok számának korlátozását a közösség országaiba tartozó csapatoknál. Az addigi három légiósról azonnal felugrott a gazdagabb kluboknál a külföldiek száma – és megkezdődött a nagy nevelőklubok, mindenekelőtt az akkor csúcson lévő, abban az évben BL-t nyert Ajax szétkapkodása.

A történet mára túlnőtte önmagát: az európai csúcsfoci milliárdos játékosok és milliárdos gazdasági társaságok üzleti tevékenysége. Így kellett lennie, hiszen a szabaddá vált játékosok innentől annyi pénzt kértek, amennyit nem szégyelltek, és meg is kapták. Ezáltal a kluboknak is növelni kellet költségvetésüket, elképesztő összegek kerültek be a közvetítési jogok és pénzdíjak révén a futballba – de ezt csak a gazdag klubok tudták igazán kihasználni, amelyek ezután is megveszik a jobb játékosokat. A szakadék az elit és a „maradék” között óriásira nőtt, a Bajnokok Ligájában, Michel Platini kicsiket támogató szervezési reformjával együtt is, szinte elképzelhetetlen, hogy ne a hagyományos topcsapatok meneteljenek a sorozat végéig, és a bajnokságokban is ugyanaz a 4-5 klub aratja le a sikereket és igazolja le a sztárokat.

Mi, magyarok persze messze nem csak emiatt szakadtunk le klubszinten (és a mostani siker ellenére válogatott szinten is) a világelittől, nem csak emiatt elképzelhetetlen ma már egy Videoton-féle kupamenetelés (amely tíz évvel a Bosman-szabály előtt, egy „másik univerzumban” történt). Sajnos a magyar futball rendszerváltás utáni gazdasági zuhanórepülése pontosan egybeesett az európai élfutball gazdasági robbanásával – így a hátrány behozhatatlanná vált – és akkor a szakmai összetevőkről most ne is beszéljünk.

A Bosman-szabály elhozta a játékosügynökök virágkorát, ma már egyes vélemények szerint legalább annyira ők irányítják a topfutballt, mint a klubok élén lévő gazdasági döntéshozók, oligarchák, elnökök. A válogatottak fajsúlya is csökken, a pénz a klubfutballban van, átláthatatlan „rabszolgakereskedelemnek” tűnik egy-egy átigazolási időszak rohanása – de mindez nem számít, hiszen az üzlet közben virágzik – és az Európától távoli földrészeken még annyi kiaknázásra váró üzleti lehetőség van a sportágban, hogy a „lufi” nem fog egyhamar leereszteni. És aki mindezt 1990-ben egy munkaügyi per keretein belül elindította, a győztes futballista – régen tönkrement és játékostársak szolidaritási akcióiból tartja fenn magát. Jean-Marc Bosman a futball történetének legtöbbet vesztett győztes forradalmára.

Hegedűs Henrik futballszakíró így foglalta össze a Bosman-törvény következményeit:
– Maga a döntés teljesen érthető és jogszerű volt: az európai törvényeket alkalmazták a futballra. Moralizálni már felesleges rajta. Szurkolói szempontból is jó, olyan csapatok jöttek létre, amelyek előtte soha nem lettek volna. Nyilván nem egyenlők a gazdasági feltételek, de előbb-utóbb úgyis megtörtént volna a változás, mert a három légiósra vonatkozó szabályból elege lett volna az embereknek. Hiszen ma is fanyalognak, ha a BL-ben olyan meccset kell nézni, amin nincsenek világsztárok a pályán… Az más kérdés, hogy vannak vesztesek, például az Ajax, amelyik ma már az Európa Ligából sem tud továbbjutni. Ugyanakkor azt se feledjük el, hogy a klubok is rengeteget keresnek azzal, hogy csillagászati összegekért adhatják el a tehetségeiket. Nyilván a szabály győztesei a játékosok, Bosman nem véletlenül emlegeti keserűen, hogy felszabadította őket, miközben ők nem törődnek vele… A játékosok a döntés pillanatában annyi pénzt kérhettek, amennyit nem szégyelltek. és annyit is kérnek, a mai napig.

Ital, verekedés, börtön: a hős tönkrement

Hegedűs Henrik a Bosman-szabály névadójának tanulságos sorsáról is beszélt a Rangadó.hu-nak. A játékos nem lett az ügy nyertese, sőt, gyakorlatilag tönkrement az élete.

– Bosman pere öt évig húzódott a döntés előtt. Ebben az öt évben ő nem futballozhatott. Tudni kell, hogy 2800 euró volt a fizetése 1988-ban, ezt akarta 750 euróra visszavágni a Liége, ezért nem írta alá a szerződést. 1990 júniusában járt le ez a szerződése. Lett volna vevő rá, aki kb. 30 ezer eurót fizetett volna érte, de a Liége 270 ezret kért – ismétlem, egy játékosért, akinek a negyedére csökkentették a fizetését. A per alatt amatőr szinten futballozhatott csak, fillérekért.

Az ítélet megszületésekor 29 éves volt, semmiféle iskolai végzettséggel nem rendelkezett, hiszen 17 éves kora óta csak focizott. Mihez kezdhetett volna? Kapott valamennyi segélyt az államtól, azt előbb lecsökkentették, majd elvették tőle, a FIFPRO, a nemzetközi labdarúgók érdekképviselete tartja el, ők segítenek neki. Holland labdarúgók, a De Boer testvérek, Van der Saar, Van Bommel karolták fel, pénzzel is segítették, utakat, meccseket szerveztek neki. Alkoholista, depressziós lett, verekedés miatt felfüggesztett börtönt is kapott. Elvonókúrára és pszichológushoz is járt, most már összeszedte magát, kertészkedik, néha meccset is néz, a FIFPRO-tól pedig kap annyi pénzt, hogy nem hal éhen – mondta a szakíró.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.