A derbi zárja a 2015-ös évet

A Fradi–Újpest ismét parázs csatát ígér.
 
 

A derbi zárja a 2015-ös évet

A Fradi–Újpest ismét parázs csatát ígér.
 
 
 

A derbi zárja a 2015-ös évet

A Fradi–Újpest ismét parázs csatát ígér.

Az OTP Bank Liga szombati 19. fordulójának rangadója, a Ferencváros–Újpest mérkőzés zárja az évet a magyar labdarúgásban.

A listavezető FTC 34 mérkőzésből álló veretlenségi sorozata november 21-én az MTK elleni örökrangadón megszakadt, így jelenleg a leghosszabb veretlenségi szériában éppen az Újpest van, amely előző hat találkozójából ötöt megnyert, egyszer pedig döntetlent játszott.

A zöld-fehérek honlapjának összeállításából kiderül, hogy 19 pontos előnyük – ennyivel előzik meg pillanatnyilag a második helyezett Paksot – itthon sosem látott fölényt jelez. A magyar bajnokságban az 1994–1995-ös szezon óta használják a hárompontos rendszert, ezt megelőzően esély sem volt hasonló különbség kialakítására. Az 1931–1932-es szezonban hibátlan mérleggel bajnok FTC előnye az akkor 22 fordulós bajnokság végén mindössze nyolc pont volt az ezüstérmes Újpesttel szemben.

Az elmúlt 21 évben csupán kétszer fordult elő, hogy hat pontnál nagyobb volt a differencia az első és a második helyezett között 18 forduló után: a 2012–2013-as évadban a Győri ETO kilencpontos előnnyel vezetett az MTK előtt, míg 2001 őszén a fővárosi kék-fehérek tíz ponttal álltak jobban a Zalaegerszegnél.

Az Újpest remek szereplése összefüggésben van szenegáli csatára, Mbaye Diagne egyre jobb formájával, hiszen az elmúlt hat forduló mindegyikén eredményes volt – csapata legutóbbi 17 találatából tizet ő szerzett. Az afrikai támadó tizedik gólja rekord, mivel korábban egyetlen újpesti légiós sem volt ilyen eredményes egy szezonban.

A két csapat a 218. egymás elleni bajnoki összecsapására készül, az örökmérleg szerint eddig 99 FTC-győzelem és 57 döntetlen mellett 61 újpesti siker született.

A szombati mérkőzés előtt 17 órakor nyitják ki a Groupama Aréna kapuit, mert a szurkolók televíziókon és kivetítőkön figyelemmel kísérhetik a jövő évi, franciaországi Európa-bajnokság párizsi csoportsorsolását.

A negyedik helyezett Videoton és a második Paks találkozójával búcsúzik – jelenlegi formájában – az 1967-ben átadott Sóstói Stadion. A tervek szerint 2017 őszén már egy majdnem teljes egészében újjáépített létesítmény fogadja a szurkolókat Székesfehérváron. A Puskás Akadémia szombathelyi vendégjátéka ugyancsak stadionbúcsúztató lesz, hiszen hamarosan a Rohonci úti létesítményt is lebontják.

OTP Bank Liga, 19. forduló

December 12. szombat:
15.30: Vasas FC – Bp. Honvéd, játékvezető: Németh Á.
15.30: Szombathelyi Swietelsky-Haladás – Puskás Akadémia FC, játékvezető: Szilasi
15.30: Diósgyőri VTK – Békéscsaba 1912 Előre, játékvezető: Erdős
15.30: Videoton FC – Paksi FC, játékvezető: Andó-Szabó
15.30: Debreceni VSC-TEVA – MTK, játékvezető: Farkas
19.30: Ferencvárosi TC – Újpest FC, játékvezető: Kassai

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.