Játékospolitika

Senki nem tékozol úgy, mint a Videoton

Gyurcsó Ádám már nem az első meghatározó játékosa a klubnak, akit ingyen kell elengednie. Két korábbi gólkirályát is elkótyavetyélte a Vidi, érdekes körülmények között.
 
 

Játékospolitika

Senki nem tékozol úgy, mint a Videoton

Gyurcsó Ádám már nem az első meghatározó játékosa a klubnak, akit ingyen kell elengednie. Két korábbi gólkirályát is elkótyavetyélte a Vidi, érdekes körülmények között.
 
 
 

Játékospolitika

Senki nem tékozol úgy, mint a Videoton

Gyurcsó Ádám már nem az első meghatározó játékosa a klubnak, akit ingyen kell elengednie. Két korábbi gólkirályát is elkótyavetyélte a Vidi, érdekes körülmények között.

Nemrég vált hivatalossá, hogy a válogatottban is megfordult Gyurcsó Ádám távozik a Videotontól, miután decemberben lejár a szerződése, és nem újítja meg – a hivatalos kommunikáció szerint a játékos és a klub nem tudott megegyezni az új szerződés feltételeiről. A tárgyalások nyilván tartottak már egy ideje, hiszen Gyurcsó forintban kifejezve is az egyik legértékesebb játékosa a Vidinek. A transfermarkt.com 800 ezer euróra taksálja piaci értékét, ezzel Juhász Roland mögött (aki 1 millió eurót ér) a második a csapatban.

Amikor egy ilyen értékes és a jelek szerint piacképes játékos szerződése lejáróban van, a klub érdeke, hogy minél előbb új kontraktust kössön vele, hisz így tudja jó pénzért eladni. De a Videotonnál már nem először, máshogyan alakulnak a dolgok. Ezúttal legalább nem volt üzengetés és sportigazgatói kommüniké a történtekről, mint nemrég, Nikolics Nemanja esetében – mégis, érdekes, hogy Gyurcsó sem tudott megállapodni a klubbal. Nem mellékesen ugyanaz az ügynöke, aki Nikolicsé is volt, és aki most sietett lenyilatkozni, hogy számos kérője van Gyurcsó Ádámnak. A lengyel média már a Legiát emlegeti vele kapcsolatban is, de állítólag erősebb bajnokságokból is keresik (igaz, a konkrétumok nélküli hasonló szövegeket nyugodtan vehetjük ügynöki PR-dumának).

Nikolics Nemanja történetét sokszor felidéztük már: az akkori piaci értékén 1,3 millió euróra tartott csatár – aki azóta a lengyel bajnokságban még értékesebb lett, hisz ontja a gólokat – hosszú ideig halogatta a megegyezést a Vidivel, bár fél év alatt többször nyilatkozta, ha olyan ajánlatot kap, szívesen marad. Azonban a klub, ahogyan maga az elnök, Garancsi István fogalmazott, „nem hagyta magát zsarolni” a játékos és ügynöke által – így végül Nikolics, a legpiacképesebb hazai labdarúgó, mehetett ingyen Varsóba…

Majdnem úgy, mint pár évvel korábban André Alves – ő is gólkirály volt, a 2011-es bajnok Videoton messze legértékesebb játékosa, aki iránt ugyanúgy „nagy és komoly érdeklődés” mutatkozott, mint legutóbb Nikolics iránt. A transfermarkt szerint ő is 1,3 millió eurót ért, amikor végül – miután a klubvezetéssel szintén „fasírtban” volt – eladták Ciprusra, az összeg töredékéért. Igaz, ebben a történetben valóban hunyó volt a Vidi vezetőivel nem éppen őszinte brazil csatár is, akit a saját anyagi igényei jobban érdekeltek, mint a klub haszna. De legalább valamennyi pénz bejött érte, bár messze nem annyi, amennyit eredetileg szeretett volna kapni a klub.

Nem ezekhez hasonló „problémás”eset volt, de ugyancsak ingyen távozott az Európa Liga főtáblára jutott Vidi alapembere, Nikola Mitrovics (akkori értékén félmillió euró), miután lejárt szerződéssel távozhatott Izraelbe, ahol azóta BL-főtáblán is megfordult a Maccabi Tel-Avívval. És ugyancsak érdekes körülmények között mondott le a klub a sikeredző Paulo Sousa szolgálatairól annak idején: élő szerződése ellenére családi okokra hivatkozva elengedték – elvileg New Yorkba, hogy aztán villámgyorsan Európában folytassa és jusson egyre magasabbra.

A továbbiakban jó kérdés lehet például Kovács István jövője, bár tavaly a klub hivatalos honlapján megírták, hogy szerződést hosszabbítottak vele, ám nem tudni, meddig – hivatalosan sehol nincs róla adat, a transfermerkt.com továbbra is 2016 nyaráig szóló szerződésről tud. Érdemes lesz figyelni a fejleményeket, hiszen Kovács vagy Lang Ádám például egy Eb-szereplés esetén könnyen találhat külföldi kérőt – Lang szerződése 2018-ig szól Fehérváron, talán őt valóban piaci alapon tudja értékesíteni a Videoton, ha odáig jut a dolog. Mert az eddigi kulcsemberek elpasszolása mintha inkább azt mutatta volna: az egész világon működő üzleti modell, ami pláne a kis európai klubok létszükséglete – vagyis játékosok „kitermelése” és értékesítése – hidegen hagyja a fehérváriakat. Talán mert a klub működése nem a piactól függ – ahogyan a hazai klubok legtöbbjének működése sem.

Ugyanakkor a Ferencváros mégis képes volt anyagilag értékelhető transzfereket lebonyolítani több fontos játékosa kapcsán: vajon lesz-e hazai szinten „menő” fehérvári futballista, akiért pénzt is lát a klub?

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.