Ancelotti szívesen lenne a Manchester United menedzsere

 
 

Ancelotti szívesen lenne a Manchester United menedzsere

 
 
 

Ancelotti szívesen lenne a Manchester United menedzsere

Carlo Ancelotti kijelentette, hogy szeretne ismét edzőként tevékenykedni, és szívesen irányítaná a Manchester United labdarúgócsapatát. A háromszoros Bajnokok Ligája-győztes tréner legutóbb a Real Madridnál dolgozott. Az ő nevéhez fűződik a klub történetének tizedik BL-sikere, de miután az előző idényben egyik sorozatban sem végeztek az élen, távoznia kellett.

Az olasz edző azt mondta, nem ugrik fejest a következő feladatba, azaz a szezon közben sehol nem akar munkát vállalni.

- Természetesen, mint minden edző, szívesen irányítanám a Manchester Unitedet, de majd jövő nyáron meglátjuk. Ha nem találok egy megfelelő célkitűzésekkel rendelkező klubot, tudok várni - nyilatkozta Ancelotti az Independent című brit lapnak.

A tréner, aki a Chelsea szakvezetőjeként 2010-ben bajnoki címet és FA Kupa-győzelmet ünnepelt, azt mondta, kimondottan szeretne visszatérni a Premier League-be, de csak valamelyik élklub jöhet szóba, amelyet versenyképesnek tart.

"A hangulat és a környezet szempontjából a Premier League a legjobb, ezért is szeretnék visszatérni" - magyarázta az 56 éves olasz szakember, akit két korábbi klubja, az AS Roma (ahol nyolc évet töltött játékosként), valamint a Chelsea edzői posztjára is esélyesnek tartanak.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.