Pótolt és felzárkózott a Békéscsaba

A Békéscsaba 2-1-re nyert Vecsésen, az NB II Keleti-csoportjának 16. fordulójából elhalasztott mérkőzésen.
 
 

Pótolt és felzárkózott a Békéscsaba

A Békéscsaba 2-1-re nyert Vecsésen, az NB II Keleti-csoportjának 16. fordulójából elhalasztott mérkőzésen.
 
 
 

Pótolt és felzárkózott a Békéscsaba

A Békéscsaba 2-1-re nyert Vecsésen, az NB II Keleti-csoportjának 16. fordulójából elhalasztott mérkőzésen.

A tavaszi első játéknapról a viharsarkiak Magyar Kupa-mérkőzése miatt elhalasztott találkozót pótolta szerdán a két együttes. A csabaiaknál a kiállított Balogh Miklós valamint a sérüléssel bajlódó Horváth Tamás és Pozsár Gábor nem szerepelhetett. A hazaiaknál a kameruni támadó, Ndjodo nem léphetett pályára eltiltás miatt – írja a beol.hu.

Az első félidőben kóstolgatták egymást a csapatok, a látogatók Szélpál révén veszélyeztettek, ám a középpályás a kapu fölé lőtt. Szünet után gyorsan vezetést szerzett a Vecsés egy távoli lövéssel. A csabaiak Balázs József fejesével előbb egyenlítettek, majd a vezetést is megszerezték.

A folytatásban a sereghajtó Vecsés mindent megtett az egyenlítésért, de a vendégek jól védekeztek, és kontratámadásaikban mindig benne volt a gólveszély. Győzelmével az Előre pontszámban beérte a tabellán a listavezető Szolnokot.

NB II, Keleti-csoport, a 16. fordulóból elhalasztott mérkőzés

Vecsési FC – Békéscsaba 1912 Frühwald Előre SE 1-2 (0-0)
Vecsés, 300 néző. Játékvezető: Varga L.
Vecsés: Horváth G. – Balázs B., Madar, Kovács Z., Farkas V. – Kollár, Szurkos (Zana, 65.), Török, Fritz Obot, Piros. Edző: Duró József
Békéscsaba: Máthé – Kerekes I., Kállai, Makra, Juhász Gy. – Mészáros, Balázs J. – Szélpál (Farkas K., 52.), Majoros (Fülöp, 67.), Leucuta – Tchana (Ferenczi, 86.). Edző: Pásztor József

Gólszerzők: Kovács II Z. (46.), Balázs J. (55., 60.)

Kiállítva: Zana (a lefújás után, ütésért)

Az élcsoport: Az élcsoport: 1. Szolnok 42 pont (41-18), 2. Békéscsaba 42 pont (32-15), 3. Cegléd 34 pont, 4. Balmazújváros 32 pont (34-24), 5. Eger 32 pont (24-20)

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.