Megszakadt a hosszú veretlenség

A Kecskemét hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Debrecent a Ligakupa-döntő első mérkőzésén.
 
 

Megszakadt a hosszú veretlenség

A Kecskemét hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Debrecent a Ligakupa-döntő első mérkőzésén.
 
 
 

Megszakadt a hosszú veretlenség

A Kecskemét hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Debrecent a Ligakupa-döntő első mérkőzésén.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az első félidőben a KTE rögtön nekiesett a vendégeknek, és több ígéretes megugrást követően Tököli Attila már a kilencedik percben vezetéshez juttatta a csapatot. A csatár kitűnőn fordult be a tizenhatos vonalánál, majd ballal kilőtte a rövid alsó sarkot – tudósít a klub honlapja.

Játékban a Honvéd ellen látott gyors kontrákra épített a Kecskemét, minden labdaszerzés után pillanatok alatt létszámfölényes helyzeteket alakított ki. A második gól egy buta szabálytalanság után született a harmincadik percben, Litsingi fogott pozíciót, ám hátulról beleszálltak, a büntető jogosságához kétség sem férhetett. Tököli állt a labda mögé, bár Verpecz kapus beleért, védeni nem tudott (2-0).

Tököli ezek után sem pihent, szinte lemásolta Lencse Lászlónak a Honvéd ellen mutatott briliáns játékát, és a balösszekötő helyéről indulva Litsingit hozta kihagyhatatlan helyzetbe, tehát a félidőben már 3-0-ra vezetett a házigazda.

A DVSC a szünetben cserékkel próbálkozott, de Kondás Elemér így sem tudta felrázni együttesét, amely ugyan időnként meddő mezőnyfölényt tudott kiharcolni, de a kapura teljesen veszélytelen volt. Hazai oldalon is folyamatosan álltak be a fiatalok, majd a 71. percben érkezett Lencse László is. Ez hozta meg a negyedik gólt, ugyanis egy kitűnő indítás után a kifutó Verpecz fölött ő is betalált első labdaérintéséből. A Kecskemét tehát megérdemelten verte meg 4-0-ra a 36 mérkőzés óta veretlen Debrecent!

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.