NB I 17. forduló

Sima verést kapott a Haladás

Kétség sem fért az újpesti sikerhez Szombathelyen.
 
 

NB I 17. forduló

Sima verést kapott a Haladás

Kétség sem fért az újpesti sikerhez Szombathelyen.
 
 
 

NB I 17. forduló

Sima verést kapott a Haladás

Kétség sem fért az újpesti sikerhez Szombathelyen.

Hosszabb idő után veszítette el dobogós helyezését a múlt héten a Szombathelyi Haladás. A vasiak most a forduló előtt egy pontra voltak a pódiumtól és az ötödik pozíciót foglalták el - de hátulról igencsak közelített a Videoton FC és mai ellenfelük, az Újpest. A Lilák jó formába lendültek, hiszen elmúlt három találkozójukat három alsóházi csapat, a Vasas, a Békéscsaba és a Honvéd ellen meg tudták nyerni. Győzelme esetén az UTE jobb gólkülönbségével megelőzhette a Haladást.

A Haladás indította útjára a játékszert, miután ünnepélyesen köszöntötték az Eb-szereplést kivívó válogatott szombathelyi tagjait, Király Gábort és Predrag Bosnjakot. Az első helyzetet is ők dolgozták ki, Halmosi a harmadik percben nyolc méterről tévesztett kevéssel célt.

A kilencedik percben viszont az Újpest szerzett vezetést: Halmosi veszített labdát, majd Heris lőtt felsőlécet közelről, a kipattanót Kylian Hazard pofozta a kapuba (0-1).

A 15. percben Gosztonyi rúgta fel Litauszkit, sárgával díjazta Solymosi játékvezető. Négy percre rá Halmosi lőtt éles szögből, Balajcza hárított. Ugyanebben a minutumban Diagne gólját kezezés miatt érvénytelenítették. A 27. percben Iszlai rúgta meg Herist, sárga lapot kapott érte.

A 30. percben növelte előnyét a fővárosi csapat. Balogh rúghatott szögletet, Diagne nem találta el megfelelően, de Litauszki belepiszkált és a labda a kapuban kötött ki (0-2).

Négy perccel később akár duplázhatott volna a bekk, Bardhi beadását a lécre fejelte, ám onnan kijött a labda. A 37. percig kellett várni az első hazai helyzetre, Gaál lőtt oldalhálót. Hat percre rá Iszlai lőtt kevéssel fölé. A félidő vége előtt Kálnoki Kis szövegelésért sárgult be.

A félidő után Balogh helyzetét szépen védte Király. A 60. percben már 3 gólosra nőtt a vendégelőny. Balogh beadására Diagne csapott le és nyolc méterről gólt lőtt (0-3) - az ünneplésnél pedig egy sárgát is begyűjtött.

A gól után Sankovic helyére Andric érkezett; majd Mészöly is cserélt, Halmosi helyére Ugrai, Gosztonyi helyére Leandro Martínez jött. A 70. percben T. Wils Hazard megrúgásáért kapott sárgát. Hat minutummal később Iszlai is elhagyta a játékteret, Nagy Patrik jött; a legkisebb Hazard helyére pedig Cseke állt be. A 82. percben Bardhi is besárgult, majd Diagne jött le, Perovic állt be. A végére Jagodics is begyűjtött egy sárgát.

A Rangadó.hu szakértője, Halmosi Zoltán, a Haladás korábbi válogatott játékosa, Halmosi Péter édesapja:

- Roppant sima találkozó volt, az Újpest végig dominált és teljesen megérdemelten vitte haza a három pontot. A játék minden elemében jobbak voltak, fürgébbeknek, gyorsabbaknak, pontosabbaknak tűntek. A Haladás a szezon legrosszabb játékával rukkolt elő.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.