Harminc év után

Szocialista „amatőrök” az egy szem tévécsatornán

Amikor utoljára szerepeltünk világversenyen, még teljesen más volt a világ, a magyar futballban és körülötte is. Időutazás.
 
 

Harminc év után

Szocialista „amatőrök” az egy szem tévécsatornán

Amikor utoljára szerepeltünk világversenyen, még teljesen más volt a világ, a magyar futballban és körülötte is. Időutazás.
 
 
 

Harminc év után

Szocialista „amatőrök” az egy szem tévécsatornán

Amikor utoljára szerepeltünk világversenyen, még teljesen más volt a világ, a magyar futballban és körülötte is. Időutazás.

Harminc év egy ember életében nagyon hosszú idő, de olykor történelmi távlatokban mérve is az. Világok változhatnak meg, országok sorsa alakulhat át ennyi idő alatt. Harminc év több, mint egy emberöltő, felnőhet egy teljesen új generáció, amely az élet szinte minden területén mást tapasztal, és mindenről máshogy gondolkodik, mint az előtte lévők.

A magyar labdarúgó válogatott harminc év után lesz ott egy világversenyen. Nem világbajnokságon, mint Mexikóban, „csak” Eb-n, de hát Európa-bajnokságra még a mexikói csapat, sőt, az azt megelőzőek sem tudtak kijutni. Ami nem csoda, hiszen a kontinensviadal sokáig tényleg a legszűkebb elit versenye volt: a kezdeti, négyes döntős lebonyolítás után (ekkor voltunk utoljára mi is érdekeltek, 1972-ben) előbb nyolc, majd tizenhat csapat lehetett ott a csoportkörben.

Király Gabi talán még emlékszik

Most viszont a legjobb huszonnégyben mi is ott leszünk, és a szurkolói fórumokon egymás után fogalmazták meg tegnap este a boldog drukkerek, micsoda fantasztikus érzés, hogy az ő életükben először nem kell választani maguknak kedvencet egy világversenyen, mert ott lesz a magyar válogatott. Ezek a húszas-harmincas éveikben járó emberek már nem is tudnak összehasonlítást tenni az egykori és mai állapotok között. De a magyar válogatott játékosai se nagyon, hiszen Király Gábort és Gera Zoltánt leszámítva nem is éltek még a mexikói világbajnokság idején… A magyar csapat negyvenedik évében járó kapusa az egyetlen, akinek tényleg lehetnek emlékei a tévén nézett 86-os vb-ről (tíz évesen bizonyára nézte), Gera hét éves volt akkor, talán halvány benyomásai maradtak róla…

De mi is változott azóta a világban és a futballban? Csak néhány fontos dolgot szedtünk össze, érzékeltetve a történelmi távlatot. A futballban kicsit mindig megjelent maga a világ, a nagy eseményei politikai és filozófiai értelemben is sok mindent leképeztek.

Eltűnt rendszerek és birodalmak

1986-ban a világbajnoki döntőt az NSZK játszotta Argentína ellen. Előbbi állam ma már nem létezik, hiszen Nyugat- és Kelet-Németország azóta egyesült. A magyar válogatottat Mexikóban a 6-0-s kiütéssel harminc évre szakadékba lökő Szovjetunió is egy azóta eltűnt világhatalom csapata volt. Abban az esztendőben történt a csernobili atomkatasztrófa, melynek valódi méretét akkor, egy nem szabad politikai rendszerben évekre el lehetett titkolni. A hidegháború akkoriban csengett le, de még megvolt a feszültség a két világbirodalom között.

Az információ, mint szabad és természetes jog, még nem létezett, Magyarországon szocializmus volt, ahol működött a cenzúra. A magyar válogatott világbajnoki felkészüléséről utólag derült ki sok minden, mert ha voltak is jelei annak, hogy valami nem stimmel, semmilyen nyilvános fórumon nem jelenhetett meg ilyen tartalom – igaz, a kudarc után rendesen elindult a magyarázatok és az eltitkolt információk áramlása.

Nincs „televíziós világbajnokság”, legalábbis a mai értelemben: idehaza ismeretlen fogalom a sportmarketing, nem épülnek külön műsorok, adások a válogatott nagy fellépése köré. De hol épülnének, amikor kereskedelmi televíziózás sincs, egyetlen állami csatorna adja a sportot is, és a meccs végével a közvetítésnek is vége.

Bakelitlemezen biztatott amatőr magyar fiúk

De nincsenek olyan hihetetlen kereskedelmi jogok sem, mint a mai világfutballban, messze még a Bajnokok Ligája. A sztárok persze Nyugaton már akkor is sztárként kezeltetnek, de itthon, a szocialista, állami kiadású sportkiadványokban ismeretlen a mai értelemben vett PR. A mexikói vb-csapatról azért készülnek poszterek, matricás füzet, sőt hanglemez is (bakelit, természetesen) – de minden szabott példányban, központilag meghagyott formában.

A magyar játékosok hiába lehetnének ismertek Európában, ekkor még nem mehetnek külföldre legálisan – legalábbis harminc éves koruk előtt. Nincsenek menedzserek, játékosügynökök, a futballistákról az állami sportszervezet dönt, illetve a klubokat fenntartó állami hatóságok pozícióban lévő, de a sporthoz maximum szurkolóként viszonyuló elvtársai. Détári Lajos lesz az első, aki majd a vb után, harminc évnél fiatalabban is külföldre távozhat.

A futballisták persze akkor is olyan népszerűek – sőt, sikeresebbek lévén, népszerűbbek – mint a mai magyar kollégáik, ám ennek anyagilag nem látják hasznát, milliós szerződésekről szó sincs, igaz, az első nyugati autók akkoriban jelennek meg Magyarországon. Ami különösen bizarrnak hat a mából nézve: Magyarországon nem létezik profizmus, legalábbis hivatalosan. Míg ma akármelyik NB I-es csapat cserejátékosa saját ügynökkel érkezhet szerződtetési tárgyalásra a klubvezetőkhöz, akkor a magyar futballista bejelentett állással, bújtatott profiként futballozhatott csak. A hazai átlagkeresethez képest jó pénzért, de mai mércével mérve szinte amatőrként.

Hol volt még a globális futball-világfalu?

És maga a világfutball is más volt még harminc éve: messze nem az a hatalmas globális „világfalu”, ami ma – az egyes futballkultúrák sokkal kevésbé keveredtek, a világbajnokság azért is volt különleges ünnep, mert szinte csak ekkor, négyévente találkoztak egymással a legnagyobb játékosok. A 86-os vb toronymagasan legjobb játékosa, az argentin Diego Maradona nem kaphatott Aranylabdát év végén, pedig nem volt ember a Földön, aki ne őt tartotta volna a legnagyobb élő futballistának – ám akkoriban még csak európai játékos kaphatta meg ezt a kitüntetést. Merthogy az európai klubokban is többnyire hazai futballisták játszottak. A Bosman-szabályt csak kilenc évvel később vezetik be, a légiósok számát háromban limitálják a legnagyobb kluboknál is.

Ami biztosan ugyanolyan volt már akkor is, de ötven-hatvan éve is, az a sportágat övező rajongás. A magyar szurkolók akkor is a mostanihoz hasonló eufóriával fogadták a nemzeti csapat kijutását, amikor még rendszeresen ott voltunk a világbajnokságon, erről jól tanúskodik a Norvégia elleni 1981-es selejtezőn készült híres film. Ám ha valaki 1986-ban jósolta volna, hogy legközelebb harminc év múlva, világok változása után szurkolhatunk magyar válogatottnak világversenyen, aligha vették volna komolyan. Az azóta eltelt idő, a folyamatos romlás után ma alighanem hihetőbbnek tűnne egy ilyen jóslat – reménykedjünk benne, hogy nem lesz igaza annak, aki esetleg hasonlóval áll elő a jövő évi, magyar részvétellel zajló Európa-bajnokság után.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.