Nálunk a nagy esély

Hányféleképpen nyerhetjük meg a visszavágót?

A magyar válogatott ott áll az Európa-bajnokság küszöbén – a Norvégia elleni vasárnapi visszavágó előtt minden tekintetben a mieinknél van az előny. De még hátravan a meccs, amin bármi megtörténhet.
 
 

Nálunk a nagy esély

Hányféleképpen nyerhetjük meg a visszavágót?

A magyar válogatott ott áll az Európa-bajnokság küszöbén – a Norvégia elleni vasárnapi visszavágó előtt minden tekintetben a mieinknél van az előny. De még hátravan a meccs, amin bármi megtörténhet.
 
 
 

Nálunk a nagy esély

Hányféleképpen nyerhetjük meg a visszavágót?

A magyar válogatott ott áll az Európa-bajnokság küszöbén – a Norvégia elleni vasárnapi visszavágó előtt minden tekintetben a mieinknél van az előny. De még hátravan a meccs, amin bármi megtörténhet.

Egygólos idegenbeli előnyt komoly csapatok komoly tétért zajló mérkőzésen igen ritkán tékozolnak el. Olyan már történt, hogy az esélytelenebb csapat az első meccsen meglepte ellenfelét és előnnyel utazott a visszavágóra, ahol helyreállt a papírforma: például az eddigi egyetlen Eb-pótselejtezőn, amikor nem az első meccset megnyerő csapat jutott tovább. Skócia Hollandia ellen nyert 1-0-ra, hogy aztán a visszavágón kapjon egy hatost, még 2003-ban. Vagy a legutóbbi világbajnokság előtti pótselejtezőn, amikor Ukrajna 2-0-ra megverte a franciákat, de ott is fordított az esélyesebb a második találkozón.

De az idegenben megszerzett előny olyan kincs, amit meg kell őrizni. Ráadásul a magyar-norvég párharc nem a fenti modellt képviseli, hiszen itt két, nagyjából hasonló erősségű csapatról van szó, nem pedig egy favoritról és egy hozzá képest outsiderről. Ilyen felállással tényleg végezetes hiba lenne eltékozolni a Kleinheisler által szállított előnyünket. A visszavágót minden tekintetben a Bernd Storck-csapat kezdheti kedvezőbb helyzetből, mi szabhatjuk meg, hogyan és mi történjen – csak megfelelő koncentráció kell hozzá.

Gera Zoltánt pótolni kell

Lássuk, milyen lehetőségeink vannak, hogy átlépjük a küszöböt, amit a mostani válogatott játékosok életében még egyetlen magyar válogatottnak sem sikerült (1972-ben szerepeltünk utoljára Eb-döntőn, csoportdöntős Eb-n pedig még soha)! Az egyértelmű, hogy látványos, gólgazdag meccsre van a legkisebb esély, A magyar válogatottat Dárdai Pál és Bernd Storck, sok-sok év tévutat követően, végre elkezdte a helyes mederbe terelni: merünk kiscsapat lenni, sokszor átadjuk a kezdeményezést az ellenfélnek, szervezetten védekezünk és minimálisnál is kevesebbet kockáztatunk.

Lehet tehát a visszavágó egy „unalmas”, végig bekkelős mérkőzés, amikor nem akar, noha tudna támadni a hazai csapat. Az oslói felállás elvileg itt is bevethető, igaz, Gera Zoltán pótlása kulcskérdés. Ő az, aki a védelem előtt, de a támadásokat is segítve képes rengeteg futómennyiséggel segíteni a csapatot. Helyére is hasonló ember kell: a Norvégiában a hajrára becserélt Nagy Ádám talán, már ha Storck marad az első meccs felállásánál. Ha ugyanúgy odaérünk néha a norvég kapu elé, hogy csütörtökön, az adódó kevés helyzetből egyet kihasználhatunk és akkor már tényleg nagyon nagy drámának kell történnie ahhoz, hogy elbukjuk a továbbjutást.

Akarunk-e és tudunk-e támadni?

A másik, rosszabbik lehetőség, hogy nem akarunk és nem is tudunk támadni, mert a norvégok az első meccs második félidejében látott módon nyomnak be minket a kapu elé. Ez esetben a védelmen és Király Gáboron áll vagy bukik minden. Jó jel, hogy az egész sorozatban, a görögországi mérkőzést leszámítva, egyszer sem tudták összeroppantani a magyar védelmet – és az első meccs alapján azért a norvég támadójáték sem sokkal izmosabb, mint a csoportbeli riválisoké volt. Ezzel együtt, ha az első gólt a vendégek szerzik, minden megváltozhat a felállásban és akkor a szövetségi kapitányon lesz a sor, hogy új menetet adjon a találkozónak. Mindensetre amíg csak bekkelünk, szükség lesz Dzsudzsák és Szalai első meccsen látott védőmunkájára is.

A harmadik recept, hogy a magyar csapat akar és tud is majd támadni. Aligha valószínű, hogy hiperoffenzív felállást választana a szakmai stáb, az oslói recept tökéletesen bevált. Egy mozgékony, a középpályáról indulva is veszélyes támadó és egy, akire fel lehet passzolni a labdát: Németh és Szalai kezdetése elképzelhető most is (esetleg előbbi helyén Nikolics) – de ahhoz, hogy mi helyezzük nyomás alá a norvégokat, több kockázatot kellene vállalni a középpályán is, ezt pedig nem valószínű, hogy bevállaljuk. A széleket továbbra is fegyelmezetten kell zárni, ezért Dzsudzsák, esetleg Lovrencsics fennmaradása az ellenfél térfelén aligha fog beleférni. És most a magyar szurkolók és szakemberek sem okvetlenül azt várják, hogy „magyaros virtussal” rohanjuk le az ellenfelet.

Végül a leginkább valószínűtlen felállás az „akar, de nem tud” változat, vagyis, hogy mi próbáljuk meg írni a kottát és benyomni az ellenfelet, de ebből ők kontráznak meg minket – óriási taktikai hiba lenne, és szerencsére az eddig látott magyar csapattól talán remélhető, hogy elkerüli, hogy a saját csapdájába essen. Az biztos, nem szabad korán gólt kapni (azért ne feledjük, Oslóban csak Királyon múlt, hogy nem így történt!), ezzel visszahozni a norvégokat a párharcba – ebben az egy esetben ők lennének lélektani előnyben, először a két meccs során. Sok minden megtörténhet, ezt sem zárhatjuk ki, de talán a leginkább a mentális dolgokban mutatott fejlődést a válogatott a Dárdai-Storck érában.

A szurkolók aranyat érhetnek

Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne alakulhatna teljesen kiszámíthatatlanul a párharc: nem tudjuk, lesz-e a magyar kapitánynak egy „új Kleinheislere”, vagyis egy váratlan csodafegyvere; nem tudjuk, történik-e egy rossz mozdulat, eladott labda, téves ítélet, amitől minden borulhat. Az az egy valószínűsíthető: amíg a magyar válogatott hátul őrzi a nullát, addig elöl nem kell felesleges erőfeszítéseket tennie. És minél tovább bírjuk kapott gól nélkül, annál közelebb kerülünk az álmok beteljesüléséhez. Márpedig a selejtezőcsoportban csak az első és utolsó meccsünkön kaptunk egynél több gólt, ötször egyet sem. Ha pedig mi rúgnánk az elsőt, Norvégiának idegenben kellene legalább kettőig eljutnia – ez a selejtezőben csak Málta ellen sikerült nekik.

Végül két tényező, egyiknek sincs statisztikai vagy taktikai jelentősége, inkább a szurkolói babona felől nézve érdekes: amikor utoljára tudtuk legyőzni Norvégiát, 1981-ben, az is idegenben történt, és utána a visszavágó akkor is a kijutásról döntött: fölényes magyar győzelem lett a vége (4-1). A másik fontos tény, hogy a hazai közönség olyan erőt adhat Guzmicséknak a buzdításával, amit – akár bekkelni kell, akár támadni – egyszerűen ki kell tudni használni!

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.