Utánpótlás

U21: hármat kapott a beteg csapat

A magyar korosztályos válogatott elveszítette az izraeli Európa-bajnoki selejtezőt.
 
 

Utánpótlás

U21: hármat kapott a beteg csapat

A magyar korosztályos válogatott elveszítette az izraeli Európa-bajnoki selejtezőt.
 
 
 

Utánpótlás

U21: hármat kapott a beteg csapat

A magyar korosztályos válogatott elveszítette az izraeli Európa-bajnoki selejtezőt.

Mint ismert, a magyar U21-es válogatott nyolc játékosa és hat stábtagja megbetegedett a csütörtöki, izraeli Európa-bajnoki selejtező előtt. Az orvosi vizsgálatok alapján valószínűsíthető, hogy egy vírusos gyomorfertőzést kaptak el a mieink.

Robert Kilin szövetségi edzőnek mindössze 13 bevethető játékosa volt, és ugyan a felek egyeztettek a halasztásról, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szabályai állítólag nem tették lehetővé ezt a megoldást.

A kezdő tizenegyből is többen enyhe rosszullétre panaszkodtak a találkozó előtt. A nehézségek ellenére mindent beleadott a válogatott, de a mérkőzés első húsz percében a házigazdák domináltak, szervezett játékunknak köszönhetően komoly helyzetet azonban nem dolgoztak ki. A kemény, sok párharccal dúsított mérkőzés 25. percében a mieink előtt adódott a találkozó addigi legnagyobb lehetősége: Kalmár Zsolt a tizenhatos környékén Vida Máté elé passzolt, aki húsz méterről, laposan, centikkel a kapufa mellé lőtt.

Ezt követően javult a játékunk, helyenként ígéretesen építettük fel a támadásokat, de nagyobb helyzetet nem dolgoztunk ki. A 38. percben egy hosszú indítás után Nagy Gergely futott ki a kapujából, és az utolsó pillanatban bravúrral tudott menteni az egyedül kapura törő izraeli Din David elől. A 41. percben ismét a magyar csapat előtt adódott helyzet: a kaputól 17 méterre jutottunk szabadrúgáshoz, Kalmár Zsolt állt a labda mögé, a sorfalon irányt változtató játékszer pedig kevéssel ment el a jobb felső sarok mellett, egy perccel később Forgács Dávid csúsztatott a kapu fölé egy bal oldali szögletet követően.

A szünetben beállt egyetlen mezőnycserénk, Polgár Kristóf, így Robert Kilin szövetségi edzőnek nem maradt több változtatási lehetősége. A második félidő első negyedóráját kiegyenlített játék jellemezte, de a labdát többet birtokló izraeliek a 60. percben vezetést szereztek: labdát veszítettünk a felezővonalnál, ebből gyors ellentámadást indítottak a hazaiak, az akció végén Lenzsér Bence lábáról Din David elé került a labda, aki 13 méterről a kapu jobb oldalába lőtt (1-0).

A kapott gól után kockáztatnunk kellett, ezzel esélyt adtunk a hazaiaknak a kontrajátékra. Próbáltunk nagyobb hangsúlyt fektetni a támadójátékra, ám továbbra is pontatlanságok jellemezték a futballunkat az ellenfél térfelén, így helyzeteket nem tudtunk kidolgozni. A 70. percben Berecz Zsombor vesztett labdát a tizenhatosunk előterében, szerencsére az izraeliek befejezése nem volt pontos.

A hajrában hiába próbáltunk támadni az egyenlítésért, gólt ismét az izraeliek szereztek, a 85. percben, egy kontratámadás végén Shoval Gozlan kapta meg a labdát a tizenhatoson belül, és lőtt a jobb sarokba (2-0). Az utolsó percekre teljesen szétesett a védekezésünk, elkészültek az erejükkel játékosaink, így a 93. percben Michael Ohana be tudta cselezni magát a tizenhatosunkon belülre, és lőtte ki a bal felső sarkot, beállítva a 3-0-s végeredményt – tudósított az MLSZ honlapja.

A korábbi tornákkal ellentétben 2017-ben már 12 válogatott vesz részt a korosztályos Európa-bajnokságon: a házigazda Lengyelország mellett a kilenc csoportgyőztes egyenes ágon kvalifikálja magát a tornára, míg a négy legjobb csoport-második pótselejtezőt játszik a maradék két helyért.

A csoport állása: 1. Portugália 12 pont (4 mérkőzés), 2. Izrael 7 pont (3 mérkőzés), 3. Görögország 6 pont (3 mérkőzés), 4. Albánia 5 pont (5 mérkőzés), 5. Magyarország 4 pont (4 mérkőzés), 6. Liechtenstein 0 pont (5 mérkőzés)

Korábban:
Liechtenstein–Magyarország 0-6 (0-3)
Portugália–Magyarország 2-0 (1-0)
Magyarország–Albánia 2-2 (1-2)

A magyar válogatott további programja:
2015. november 16. Magyarország–Görögország
2016. március 24. Magyarország–Izrael
2016. március 28. Albánia–Magyarország
2016. szeptember 1. Magyarország–Liechtenstein
2016. október 6. Magyarország–Portugália
2016. október 10. Görögország–Magyarország

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.