Másodosztály

Benczés: „Tíz játékost nem lehet lecserélni”

A Mezőkövesd távozó vezetőedzője nem indulatból hozta meg döntését.
 
 

Másodosztály

Benczés: „Tíz játékost nem lehet lecserélni”

A Mezőkövesd távozó vezetőedzője nem indulatból hozta meg döntését.
 
 
 

Másodosztály

Benczés: „Tíz játékost nem lehet lecserélni”

A Mezőkövesd távozó vezetőedzője nem indulatból hozta meg döntését.

Megírtuk: Benczés Miklós vezetőedző felajánlotta lemondását Mezőkövesden, amit az NB II-es csapat vezetői hétfőn el is fogadtak. A szakember a klubhonlapon beszélt távozásáról.

– Sok sikert kívánok a csapatnak. Nincs még veszve semmi, ez a válogatott szünet pedig lehetőséget ad arra, hogy váltás történjen. Nyilván mondjuk tíz játékost nem lehet lecserélni, ilyenkor az edzőnek kell felelősséget vállalnia. Sajnálom, hogy így alakult, hogy ősszel nem tudtam feljutást érő pozícióba vinni a csapatot – búcsúzott a csapattól Benczés Miklós, aki a Budaörs elleni mérkőzést követően ajánlotta föl lemondását a vezetőségnek.

– Nem indulatból hoztam döntést, de nem is gondoltam a mérkőzés előtt, hogy kikaphatunk, mindig győzelemben gondolkodom. Amikor már közel jártunk a lefújáshoz, akkor ért meg bennem az elhatározás – tette hozzá Benczés.

Elmondta, elsősorban magában keresi a hibát.

– A Gyirmót elleni vereséggel kezdődött a vesszőfutás. Akkor hoztam egy rossz döntést, a harmadik csere után 50 másodperccel megsérült az egyik játékosom és létszámhátrányban fejeztük be a találkozót, az utolsó pillanatokban gólt kapva. Hullámzóvá vált teljesítményünk, gödörbe kerültünk, amelyből nem tudtunk kijönni. A legjobb tudásunk szerint készültünk föl az ellenfélből, a saját taktikánkat így alakítottuk ki, és a saját játékunkat is elemeztük. Ha ebben hibáztunk, a felelősség az enyém – fejtette ki Benczés Miklós, aki bízik abban, hogy jó döntést hozott és sikerül a Mezőkövesd álma, a feljutás az élvonalba.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.