Benítezt nem érdekli a füttykoncert

 
 

Benítezt nem érdekli a füttykoncert

 
 
 

Benítezt nem érdekli a füttykoncert

A szurkolók füttykoncertje ellenére elégedetten nyilatkozott a kedd esti Bajnokok Ligája-mérkőzés után Rafael Benitez, a továbbjutását bebiztosító Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője. A spanyol bajnoki listavezető - a két perccel korábban becserélt - Nacho Fernandez 35. percben szerzett góljával győzött 1-0-ra hazai pályán a Paris Saint-Germain ellen, ezzel négy fordulót követően továbbra is az A csoport élén áll, és már matematikailag is biztos, hogy ott lesz a 16 között.

- Erős csapat ellen játszottunk, ezért különösen boldog vagyok, hogy biztosítottuk a továbbjutást. Nyertünk, képesek voltunk küzdeni, és továbbra is kapott gól nélkül vezetjük a csoportot. Ez mind jó ok arra, hogy elégedettek legyünk - értékelt a szezonban még mindig veretlen Real vezetőedzője.

Az eredményes szereplés és a kedd esti siker ellenére a szurkolók egy része többet vár a 2014-es BL-győztestől. Ezt bizonyítja, hogy a PSG elleni találkozón szórványos füttykoncert hangzott fel a hazai drukkerek soraiból.

- Az első félidőben nem tudtunk hatékonyan labdát szerezni, ami részben annak tudható be, hogy remek csapat volt az ellenfelünk. A második felvonásban már többet volt nálunk a labda, akkor már jobbak voltunk. El kell gondolkodnunk azon, mit nem csináltunk jól az első félidőben, illetve azon, hogy jó néhány dolog nem stimmelt a védekezésünkben - magyarázta Benitez. - Azt hiszem, fontos ismét megjegyezni, hogy már biztosítottuk a helyünket a következő körben, ráadásul mindezt úgy értük el, hogy sérülés miatt több játékosunk is hiányzik.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.