Másodosztály

Vereséggel mutatkozott be Csábi József

NB II: a Szolnok 2-1-re kikapott Csákváron a 12. forduló zárómeccsén.
 
 

Másodosztály

Vereséggel mutatkozott be Csábi József

NB II: a Szolnok 2-1-re kikapott Csákváron a 12. forduló zárómeccsén.
 
 
 

Másodosztály

Vereséggel mutatkozott be Csábi József

NB II: a Szolnok 2-1-re kikapott Csákváron a 12. forduló zárómeccsén.

A Csákvár a Szolnokot fogadta a másodosztály 12. fordulójának vasárnap délutáni zárómérkőzésén. A hazaiak három győzelemmel kezdték, majd négy vereséggel folytatták a szezont, és azóta sem játszottak döntetlent. A vendégek a hétvégét megelőzően csak a tabella 12. helyén álltak, ezért edzőváltásra került sor: Kis Károly helyett immár Csábi József irányít.

Az első ígéretes lövés Tóth Bence nevéhez fűződött, de labdája elkerülte a kaput. A 19. percben Bakos Szabolcs szabadrúgását az elmélázó szolnoki védők között felugró Oldal Tibor fejelte a hálóba (1-0). Tíz perccel később egy szépen felépített vendégtámadás végén Nagy István lapos beadása elsuhant keresztben a kapu előtt. Kezdett éledezni a Szolnok, de a 36. percben ismét Bakos végezte el a csákváriak szabadrúgását, a kapu elé hajszálpontosan érkező labdába senki nem ért bele, és mivel Pokorni Péter is elvétette, akadálytalanul a hálóba vágódott (2-0). A szünetben Molnár Tibor úgy nyilatkozott, hogy fejjel enyhén beleért a labdába, a jegyzőkönyvbe mégis Bakos neve került.

A szünet után Makrai remek labdaszerzése és megindulása után óriási ziccerbe került, de csúnyán a kapu mellé lőtt. Az 59. percben Tóth Bence pontatlan beadása a kapusszámára könnyű zsákmánynak tűnt, de Gróf kiejtette, az érkező Gajdos pedig a hálóba passzolt (2-1). A 69. percben Oldal Tibor beadása Molnár Tibor lábáról pattant a keresztléc fölé. Hat perccel később B. Tóth Balázs révén óriási lehetőséget szalasztottak el a szolnokiak. A vendégek a második félidőben egyenrangú ellenfelei voltak a Csákvárnak, mégsem tudtak egyenlíteni.

NB II, 12. forduló

Aqvital FC Csákvár – Szolnoki MÁV FC 2-1 (2-0)
Gólszerzők: Oldal (19.), Bakos (36.), illetve Gajdos (59.)

Szombaton játszották:
Szigetszentmiklósi TK-Erima – Mezőkövesd-Zsóry FC 2-2 (0-2)
Soroksár SC – Vác FC 2-1 (0-0)
Kisvárda-Master Good – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 5-0 (1-0)
Szeged 2011-Grosics Akadémia – Zalaegerszegi TE FC 2-0 (1-0)
Budaörsi SC – BFC Siófok 1-0 (0-0)
FC Ajka – Dunaújváros PASE 0-6 (0-2)
Gyirmót FC – Soproni VSE 2-1 (0-0)

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.