Élvonal

Bekő Balázs: irány az NB III?!

Állítólag már zajlanak a szakítási tárgyalások a diósgyőri klubvezetés és az edző között.
 
 

Élvonal

Bekő Balázs: irány az NB III?!

Állítólag már zajlanak a szakítási tárgyalások a diósgyőri klubvezetés és az edző között.
 
 
 

Élvonal

Bekő Balázs: irány az NB III?!

Állítólag már zajlanak a szakítási tárgyalások a diósgyőri klubvezetés és az edző között.

Szombaton a Diósgyőr játékosai számára a bajnoki pontokon kívül vezetőedzőjük, Bekő Balázs állása volt a tét a Videoton otthonában. Az eredmény ismert: bár a DVTK vezetett, végül 2-1-re kikapott, így a 14. forduló után a tabella kilencedik helyén áll, eddig meccsei felét elvesztette, és tízzel több gólt kapott, mint amennyit lőtt.

A tréner távozása – együttese pocsék idényrajtja miatt – már augusztus végén terítékre került, és azóta is többször felvetődött, de mindig jött egy-egy értékelhető eredmény, ami átmenetileg a posztját tartotta Bekőt. Augusztus közepe és szeptember közepe között négy bajnokin veretlenek maradtak, majd október közepén megszerezték első idegenbeli sikerüket. A klubvezetés egy alkalommal közleményt adott ki, amelyben megerősítette a vezetőedzőt, de aztán jött a harmadosztályú Kozármisleny elleni Magyar Kupa-kiesés – amelyet a televízióközvetítés miatt ráadásul ország-világ láthatott –, és újra napirendre került a váltás.

A veretlenül listavezető Ferencváros elleni kudarc borítékolható volt, a Videoton otthonában esedékes találkozó előtt mégis felerősödtek azok a hangok, amelyek biztosan állították: vereség esetén Bekő Balázstól elköszönnek. A Rangadó.hu vasárnapi értesülése szerint a vezetők nem vesztegetik az idejüket – vesztegették eddig már eleget... –, és már el is kezdődtek a tárgyalások a szakítás körülményeiről. A folyamat nehezebbnek tűnik a vártnál, ezért jelenleg úgy fest a dolog, hogy nem menesztik Bekőt, mert a szerződése értelmében túl sok pénzt kellene neki fizetni.

Inkább visszaminősítik az NB III-as tartalékcsapat edzőjévé! Nem tűnik valami kulturált megoldásnak, de nem ismerjük a részleteket, nem tudjuk, mi zajlik a háttérben. Ami biztos: a DVTK II a harmadosztály Keleti-csoportjának 15. helyén áll, tehát csak két riválist előz meg.

Az élvonalbeli felnőtt együttesnek három hét múlva, november 21-én lesz a következő tétmeccse, tehát ha valóban váltásra kerül sor a kispadon, akkor azt most kell meglépni, hogy az új edzőnek legyen elég ideje a közös munkára a premierje előtt. Az utód pedig – egybehangzó sajtóhírek, így a Rangadó.hu információja szerint is – nem más lesz, mint a 36 éves Fernando, illetve teljes nevén Fernando Miguel Fernández Escribano.

Az egykori kiváló középpályás a Real Madrid után a Real Valladolid, majd a Betis és a Málaga csapatában is szerepelt – a spanyol élvonalban összesen 276 meccsen 55 gólt szerzett –, majd 2012 februárjában igazolt hazánkba. Visszavonulását 2013 tavaszán jelentette be, utolsó hivatalos mérkőzését 2013. június 2-án játszotta. A magyar élvonalban 36 találkozón hat alkalommal volt eredményes.

Hazájában idén tavasszal kezdett edzőként tevékenykedni, miután átvette a Málaga-környéki csapat, a jelenleg harmadosztályú CD El Palo irányítását.

Ha Fernando szerepvállalása megvalósul, talán arra is lesz esély, hogy egyszer a diósgyőri szurkolók nagy kedvence, José Luque is visszatérjen a klubhoz...

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.