Szerdai tutitár

Manchesteri történetek...

Ma mindkét sztárcsapat pályára lép a BL-ben...
 
 

Szerdai tutitár

Manchesteri történetek...

Ma mindkét sztárcsapat pályára lép a BL-ben...
 
 
 

Szerdai tutitár

Manchesteri történetek...

Ma mindkét sztárcsapat pályára lép a BL-ben...

Borussia Mönchengladbach-Manchester City Mindkét fél betalál: IGEN!

Mindkét együttes vereséggel kezdte a D-csoportot, ám azóta sok minden megváltozott. A Gladbach feltámadt, a City zuhanórepülésbe kezdett... Gólváltást várunk!

Lucian Favre helyére Andre Schubert ült le a Mönchengladbach kispadjára, és a váltás varázsütésre megváltoztatta a korábbi eredménytelenséget! A zöld-fehér-feketék azóta behúzták mindkét bajnokijukat, rúgtak hét gólt, és ismét tavalyi önmagukra emlékeztető produkcióval rukkoltak elő.

Kellettek is a pontok Xhakáéknak, hiszen nagyon beragadtak a Bundesligában. És a BL-ben is, ahol az első mérkőzésen Sevillában szenvedtek 3-0-ás vereséget. Az eredmény mellett Raffaellék teljesítménye is siralmas volt, a 90 perc alatt mindössze egyszer sikerült eltalálniuk a hispánok kapuját...

A Borussia hiányzói: Stranzl (1/0), Jantschke (kérdéses, 5/0).

A Manchester City úgy kezdte a szezont, ahogy kell: 5 nyertes bajnokit játszottak le Nasriék. Aztán jött a Juve szeptember közepén, és a gyenge formában lévő Allegri-legénység a hajrában a maga javára fordította az eredményt. A West Ham is megtréfálta Agüéróékat, legutóbb pedig a Tottenham mért kiadós verést De Brynéékre (4-1). A kékek közben azért továbbléptek a Ligakupában, de Pellegrini mesternek valamit ki kell találnia, hogy megállítsa csapatának zuhanórepülését.

A keret nem lesz teljes, íme a hiányzók: Clichy (0/0), Delph (2/0), Kompany (kérdéses, 5/2), Bony (kérdéses, 5/0), Silva (kérdéses, 4/1), Mangala (kérdéses, 6/0), Touré (kérdéses, 7/1).

A hazaiak életjelet adtak magukról, a vendégek mintha megrogytak volna. Mindkét alakulatnak kellenek a pontok, így bátor játékot várunk - no és természetesen gólokat, itt is, ott is...

Manchester United-Wolfsburg 1! 2-3 gól lesz!

Jó formában vannak a vörösök, s noha nem betonbiztos a védelmük, azért otthon csak győznek német riválisuk ellen.

A B-csoport küzdelemsorozata izgalmasan indult, hiszen a MU kikapott a nyitó fordulóban Eindhovenben (2-1), a Wolfsburg pedig szoros meccsen verte a CSKA-t (1-0).

Luis van Gaal kellő kritikát kap, amióta Manchesterben van. Szidják a hollandot a taktika miatt, az igazolások okán, de a nyakas szakember kitart döntései mellett. És az idén eddig nem is néz ki rosszul a vörös sereg. Oly annyira nem, hogy a társulat a Premier League élére állt, zsinórban három bajnokit behúztak, és simán továbbléptek a Ligakupában is. Persze, kemény hetek várnak azért még Rooney-ékra, hiszen a mai fellépés után két kemény túra (Arsenal, Everton), majd a városi rangadó következik.

Az Old Traffordon hagyományosan erősek Darmianék, a bajnokságban csak a Newcastle úszta meg kapott gól nélkül. Most is várható találat Martialéktól, akár kettő is. A keret lehetséges hiányzói: Powell (0/0), Shaw (5/0), Rojo (1/0), Schweinsteiger (7/0), McNair (kérdéses, 1/0).

Viszont a farkasokban is benne van a gól, igaz, elsősorban otthon félelmetesek Draxlerék. A zöldek jól kezdték a bajnokságot, viszont a bajoroktól, pontosabban Lewandovskitól kapott ötös mintha visszavetette volna őket - a hétvégén nem bírtak a harmatgyenge Hannoverrel otthon. Dieter Hecking vezetőedző munkáját nem könnyíti, hogy náluk is lesznek hiányzók: Vieirinha (3/0), Knoche (0/0), Casteels (kérdéses, 3/0), Luiz Gustavo (kérdéses, 4/0).

A vörösök győzelmi kényszerben lépnek pályára, és az Old Traffordon azért nem nagyon nulláznak le elől meccset Depay-ék. Ugyanakkor Dosték kihasználhatják Blindék megingásait, és így egy vendég találat is benne van a pakliban. Összességében a házigazda sikerét várjuk, és 2-3 találatot!

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.