Élvonal

Testvéri forródrót Szakály-módra

A pályán nem találkozhattak, de folyamatosan kapcsolatban voltak a Paks–Debrecen meccs alatt.
 
 

Élvonal

Testvéri forródrót Szakály-módra

A pályán nem találkozhattak, de folyamatosan kapcsolatban voltak a Paks–Debrecen meccs alatt.
 
 
 

Élvonal

Testvéri forródrót Szakály-módra

A pályán nem találkozhattak, de folyamatosan kapcsolatban voltak a Paks–Debrecen meccs alatt.

A házigazda Paks 1-1-et játszott a Debrecen ellen szombaton, az élvonal tizedik fordulójában. A meccs részben a Szakály-fivérek találkozójáról is szólhatott volna, de mindketten sérültek. A DVSC-t erősítő Péter el sem utazott a társaival idegenbe, a tolnaiak középpályása, Dénes viszont a lelátóról figyelte az eseményeket. A közelmúltban gólt szerzett a Videoton elleni győztes meccsen, majd megsérült a térde az MTK elleni mérkőzésen, és első ránézésre komolynak tűnt a baj, ám később kiderült, szerencsére nincs szó szalagszakadásról.

Szakály Dénes a szombati meccs után a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta: a válogatott miatti bajnoki szünetet követően minden bizonnyal újra tökéletes állapotban lesz.

– Hogyan látta kívülről a mérkőzést?

– Sajnos nem lett olyan pozitív végkicsengése a meccsnek, ahogyan vártam. Győzelmet érdemeltünk volna, sokat is tettünk érte és jobban játszottunk a Debrecennél – mondta Szakály Dénes. – Nem sikerült megszereznünk a második gólt, amivel eldönthettük volna a találkozót, pedig voltak helyzeteink. A DVSC egy szöglet utáni lepattanó labdából egyenlített, szerintem nem tehettünk róla. Nem volt rossz az ellenfél, amely az előző két meccsét egyaránt egy-nullra nyerte meg, és szerintem most is azt tervezték, hogy a stabil védekezés mellett találnak egy gólt. Úgy éreztem, nem igazán mernek játszani, inkább arra mentek rá, hogy kihozzák ikszre, vagy egy-nullás győzelemre a találkozót. A siker nem jött össze nekik, de még egyszer mondom, egy pontot is szerencsésen vittek el tőlünk.

– Ismét elmaradt a pályán a testvértalálkozó... De azért beszéltek egymással?

– Ő Debrecenben van, mert szombaton és vasárnap is edz, és nem vállalta az utazást a zuhogó esőben, de végig online kapcsolatban voltunk. Amikor nagyobb helyzet, vagy gól volt, rögtön beszéltünk telefonon. Sajnos tényleg nem nagyon jönnek össze a találkozóink a pályán, pedig mindketten nagyon várjuk, hogy egymás ellen játszhassunk. Négyszer-ötször azért már előfordult.

– Az ön sérülése mennyivel enyhébb, mint első ránézésre?

– Megvolt a veszélye, hogy elszakadt a keresztszalagom, de megúsztam azzal, hogy megnyúlt az oldalszalagom, és csak az alatta lévő szövet szakadozott be. Nagyon örülök neki, hogy előreláthatóan csak két hetet kell kihagynom, hat hónap helyett, másrészt viszont nem örülök. Egy sérülés soha nem jön jókor, most viszont tényleg úgy éreztem, hogy jó állapotban voltam, és jól ment a játék.

– Az elmúlt héten nem is edzett?

– Egyáltalán nem, csak kezelésekre és injekcióra jártam Mohácsi doktorhoz. A következő héten is lesznek még kezelések, Pakson, és lehet, hogy Székesfehérváron is, de injekciókat már nem kapok. Hétfőn el kell kezdenem futni, és folyamatosan, napról-napra többet kell terhelnem, közben pedig figyelni, hogyan reagál a térdem.

– Ezek szerint a jövő hétvégi játéka és bizonytalan, utána pedig jön a válogatott miatti szünet.

– Igen, ez van tervben. A selejtezők miatt kaptam egy extra hetet, utána pedig már biztosan százszázalékos leszek.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.