Külföld

Bezárják Kádárék csapatának stadionját

Zárt kapuk mögött rendezik a lengyel Lech Poznań következő európia kupameccsét.
 
 

Külföld

Bezárják Kádárék csapatának stadionját

Zárt kapuk mögött rendezik a lengyel Lech Poznań következő európia kupameccsét.
 
 
 

Külföld

Bezárják Kádárék csapatának stadionját

Zárt kapuk mögött rendezik a lengyel Lech Poznań következő európia kupameccsét.

A nyár folyamán zárt kapus büntetéssel sújtotta az UEFA a lengyel bajnok Lech Poznań csapatát, Lovrencsics Gergő, Kádár Tamás és Holman Dávid klubját. A szankciót először felfüggesztették, ezért lehettek mégis nézők a lelátókon a Videoton elleni Európa Liga-selejtezőn. Most ismét napirendre került a téma, és a döntés immár jogerős, tehát az olasz Fiorentina elleni, novemberi EL-csoportmeccset üres stadionban kell megrendezni, és még 200 ezer złoty-t is kötelesek befizetni – írja a sport.pl.

A büntetés oka, hogy az európai szövetség illetékesei kifogásolták a szurkolók viselkedését, akik az augusztusi, FC Basel elleni meccsen rasszista rigmusokat skandáltak. Karol Klimczak klubelnök elmondta, hogy miután hivatalosan is megkapják a döntést és az indoklást, fellebbezést nyújthatnak be, és ezzel a lehetőséggel élni is kívánnak.

Nem ez az első alkalom, amikor a Lech Poznan vezetőinek magyarázkodniuk kell az UEFA előtt a szurkolóik viselkedése miatt. Júliusban egy zászlóval volt gond a szarajevói BL-selejtezőn. Az FC Basel elleni találkozón pirotechnikát is bevetettek a drukkerek, úgyhogy ebben a szezonban már összesen 440 złoty-t kellett fizetnie a klubnak büntetésképpen. És ebben a számításban persze még nincs benne a kieső jegybevétel a Fiorentina ellen, ami önmagában csak egymillió złoty.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.