Videoton

Pölöskei szerint simán dobogón lesz a Vidi

A középpályás vállsérülése nem súlyos, minden tekintetben jól érzi magát Fehérváron.
 
 

Videoton

Pölöskei szerint simán dobogón lesz a Vidi

A középpályás vállsérülése nem súlyos, minden tekintetben jól érzi magát Fehérváron.
 
 
 

Videoton

Pölöskei szerint simán dobogón lesz a Vidi

A középpályás vállsérülése nem súlyos, minden tekintetben jól érzi magát Fehérváron.

Először szerepelt a Videoton kezdőcsapatában a szezonrajt után igazolt Pölöskei Zsolt, akinek az Újpest elleni mérkőzés kis híján szerencsétlenül ért véget. Egy ütközés után a második félidő elején le kellett cserélni a középpályást, aki a találkozót követően kórházba ment, kivizsgálásra. Azóta kiderült, nincs komoly probléma a vállával, csupán zúzódást szenvedett, szerdán már a csapattal edzett, mint azt a vidi.hu megírta.

A találkozót követően természetesen az új szerepéről és az eddigi fehérvári tapasztalatairól is nyilatkozott a Rangadó.hu érdeklődésére. Mint mindenki Fehérváron, a lila-fehérek elleni 3-0 után ő is derűsebben látja kicsit a csapat helyzetét.

– Természetesen egy új közegben kell némi idő a beilleszkedésre, de ez egy nagyon jó csapat és jó közeg. A jelenlegi helyezésünk és pontszámunk nem tükrözi, milyen erős a mostani Videoton. Szerencsére azért elég közel vannak a többiek, sűrű a mezőny, úgyhogy a dobogóra simán odaérhetünk. Az első három hely valamelyike a cél – jelentette ki Pölöskei Zsolt.

– Úgy gondolom, mostanra mindenki elfogadott Fehérváron, talán nem véletlenül kerültem a kezdőcsapatba az Újpest ellen. Remélem, így haladok tovább, és persze a csapat is. Elsődlegesen az volt a feladatom, hogy segítsem a labdakihozatalt és indításokkal segítsek a többieknek a védők mögé kerülni. Hogy mennyire sikerült, arról az edzőt kell megkérdezni.

– Az önbizalmamnak sokat jelentett, hogy bekerültem a kezdőcsapatba, igaz, én korábban sem éreztem annyira a problémákat, hiszen amióta itt vagyok, kétszer nyertünk rangadót, a Debrecen és az Újpest ellen. Természetesen nehéz helyzetben van még a csapat, de nagyon remélem, ezzel a legutóbbi játékkal elindulunk fölfelé, így kell folytatnunk – tette hozzá a középpályás, aki Békéscsabán is ott lehet a Vidi keretében, amennyiben az edzéseken nem lesz komolyabb problémája.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.