Karrier

Zsengellér Gyuláról tornacsarnokot neveztek el Újpesten

Nem véletlenül szervezték az ünnepséget a derbi napjára.
 
 

Karrier

Zsengellér Gyuláról tornacsarnokot neveztek el Újpesten

Nem véletlenül szervezték az ünnepséget a derbi napjára.
 
 
 

Karrier

Zsengellér Gyuláról tornacsarnokot neveztek el Újpesten

Nem véletlenül szervezték az ünnepséget a derbi napjára.

Zsengellér Gyuláról, a magyar válogatott egykori világbajnoki ezüstérmes, legendás játékosáról tornacsarnokot neveztek el szombaton Újpesten.

A több mint száz résztvevő jelenlétében megtartott ünnepségen a néhai kiváló csatár tiszteletére emléktáblát helyeztek el az Erzsébet utcai Lázár Ervin Általános Iskolában. Az eseményre abból az alkalomból került sor, hogy az Újpest négyszeres bajnok és ötszörös gólkirály támadója idén decemberben lenne százesztendős. A megemlékezés civil kezdeményezésre jött létre, az ötletgazda az újpesti labdarúgó-hagyományokat lelkesen ápoló, az iskolában futballt oktató Kovács Zoltán, a finanszírozó pedig Kalocsai György vállalkozó volt.

Wintermantel Zsolt, a főváros IV. kerületének polgármestere beszédében felhívta a figyelmet arra: az avatást azért is volt jó gondolat az Újpest–Ferencváros rangadó napjára időzíteni, mert Zsengellér Gyula 1947 őszén éppen a zöld-fehérek ellen játszotta utolsó mérkőzését az Újpest színeiben, mielőtt Olaszországba szerződött.

Az 1999-ben, 83 éves korában elhunyt Zsengellér Gyula idehaza a Salgótarjánban és az Újpestben játszott, majd az AS Románál folytatta pályafutását. A magyar válogatottban 39 mérkőzésen 32 gólt szerzett, a csapattal 1938-ban világbajnoki döntőben szerepelt. Egy évvel később 56 találatával Európa legeredményesebb góllövője volt.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.