Harmadosztály

NB III: hat gól, két piros és két tizenegyes

Hatodik mérkőzését is megnyerte a Nyíregyháza, ezúttal a Cegléd volt az áldozat.
 
 

Harmadosztály

NB III: hat gól, két piros és két tizenegyes

Hatodik mérkőzését is megnyerte a Nyíregyháza, ezúttal a Cegléd volt az áldozat.
 
 
 

Harmadosztály

NB III: hat gól, két piros és két tizenegyes

Hatodik mérkőzését is megnyerte a Nyíregyháza, ezúttal a Cegléd volt az áldozat.

Szombat délután 12 mérkőzést rendeztek az országos harmadosztály hatodik fordulójában.

Estére már csak egy meccs maradt: az élvonalból licenchiány miatt kizárt Nyíregyháza, valamint a tavasszal még NB II-es Cegléd találkozója, vagyis a villanyfényes csoportrangadó! Érdekesség, hogy napra pontosan 55 évvel ezelőtt találkozott egymással először bajnoki mérkőzésen ez a két klub.

A Spartacus már a nyolcadik percben megszerezte a vezetést: Luis Ramos ívelt középre, és Pölöskey Péter a kapuba fejelt. Két perc múlva Rezes László kapott jó labdát, és középről a kapuba passzolt (2-0). A 37. percben Pölöskey ismét kilépett, és elgurította a labdát a kapus mellett. A szünetben magabiztosan vezettek a nyírségiek.

A hetvenedik percben Rezes László önzetlenül Csorba Szabolcs elé passzolt, aki kicselezve a kapust a hálóba lőtt. Tíz perccel később váratlanul szépített a Cegléd: Pozsár esett el a tizenhatoson belül, a büntetőt Markó értékesítette, Rubust pedig kiállították. A 88. percben kezezést látott a játékvezető, ezt a büntetőt is Markó váltotta gólra (4-2). A 91. percben megfogyatkozott a Cegléd is: Peres rúgta meg Koszticsot, ezért őt is kiállította a játékvezető. Az eredmény nem változott, a Nyíregyháza a hatodik meccsét is megnyerte – tudósított a klub honlapja.

Korábban írtuk:

Keleten három 1-1-es döntetlent is játszottak: nem bírt egymással a Nyírbátor és a Tiszaújváros, a Hatvan és a Putnok, valamint a Rákosmente és a Somos sem (itt Véber György előző klubja látogatott a legújabb csapatához). A kivétel a Kazincbarcika volt, amely simán verte az újonc Tállyát, ezzel továbbra is hibátlan, és átmenetileg vezeti is a tabellát – a Nyíregyháza este lép pályára.

A Közép-csoportban a Dunaharaszti némi meglepetésre simán kikapott a Pénzügyőrtől, míg a Dabas a kapusa kiállítása miatt emberhátrányban kapott egy gólt, így csak döntetlent játszott a SZEOL ellen. A Hódmezővásárhely idegenben gyűjtötte be a három pontot, a szenvedő fél a Bölcske volt.

Nyugaton a Mosonmagyaróvár óbudai vendégjátékának első félidejében a hazaiak uralták a mezőnyt, több ígéretes lehetőségük is akadt, de nem tudtak gólt szerezni, ahogyan a vendégek lendületes ellenakciói sem zárultak találattal. Az iramra és az eseményekre nem lehetett panasz, a harmadosztályhoz képest kimondottan élvezetes találkozót játszottak a csapatok. A tabellán látható különbséget egyáltalán nem lehetett felfedezni, sőt...

A második felvonás elején a korábbi élvonalbeli kapus, Szatmári Zoltán védéseire volt szükségük a hazaiaknak, hogy ne kerüljenek hátrányba. A folytatásban is a vendég mosonmagyaróváriak voltak fölényben, majd ahogy fáradtak a csapatok, némileg ellaposodott a játék, de a küzdelemre továbbra sem lehetett panasz. A hajrában a vendégek újult erőre kaptak, támadtak a győztes gólért, amit azonban egy bedobás után a korábbi NB I-es középhátvéd, Filó Tamás az óbudaiaknak szerzett meg fejjel (1-0).

Ezen kívül is volt még bőven látnivaló. Hatodik meccsét is elveszítette a Csorna, ezúttal a Diósd távozott az otthonából három ponttal. A két budapesti klub csatája nem hozott döntést, miután a BKV Előre két gólt is lőtt az utolsó öt percben a Csepel vendégeként. Az újonc Érd nem bírt a Sárvárral, de még mindig veretlenül áll a bajnokságban, a Dorog pedig úgy néz ki, hogy visszatér a tavalyi formájához: megszerezte harmadik győzelmét is az Andráshida ellen.

NB III, 6. forduló

Keleti-csoport

Nyíregyháza Spartacus – Ceglédi VSE 4-2 (3-0)
Gólszerzők: Pölöskey (7., 37., 58.), Rezes (9.), illetve Markó (81., 89. – mindkettőt tizenegyesből)
Kiállítva: Rubus (80.), illetve Peres (92.)

Nyírbátori FC – Termálfürdő Tiszaújváros 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Fabu (50.), illetve Husszein (65.)

FC Hatvan – Putnok FC 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Illés B. (90.), illetve Kovács P. (68.)

Kazincbarcikai BSC FC – Tállya KSE 4-0 (2-0)
Gólszerzők: Farkas J. (38.), Illés R. (55.), Faggyas M. (47.), Szemere (53.)

Rákosmente KSK – Somos SE 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Nehéz (60.), illetve Albert (20.)

Szeptember 6. vasárnap
16.30: Jászberényi FC – Újpest FC II
16.30: DVSC-DEAC II – Felsőtárkány SC
16.30: Diósgyőri VTK II – Cigánd SE

Közép-csoport

SZEOL SC – FC Dabas 2-2 (0-1)
Gólszerzők: Puskás Cs. (67., 86.), illetve Csák (38.), Takács (66.)
Kiállítva: Scheilinger (74., Dabas)

Pénzügyőr SE – Dunaharaszti MTK 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Karvalics (8.), Varga-Sebestyén (43.), Gyürki (84.)

Bölcskei SE – Hódmezővásárhelyi FC 0-1 (0-0)
Gólszerző: Fábián I. (55.)

Szeptember 6. vasárnap
16 óra: Bp. Honvéd-MFA – ESMTK
16.30: Szentlőrinc SE – Békéscsaba 1912 Előre II
16.30: Várfürdő-Gyulai Termál FC – Szekszárdi UFC
16.30: Komlói Bányász – Paksi FC II
16.30: Budafok-Újbuda – Monori SE

Nyugati-csoport

III. Kerületi TVE – Mosonmagyaróvári TE 1-0 (0-0)
Gólszerző: Filó (91.)

Érdi VSE – Sárvár FC 0-0

Csepel FC – BKV Előre 3-3 (2-1)
Gólszerzők: Bencze M. (13.), Herbály (35.), Juhász L. (72.), illetve Herczeg L. (19., 85.), Vallejos (80.)

Csornai SE – Diósdi TC-Select 1-3 (1-2)
Gólszerzők: Serfőző (17.), illetve Kornis (38.), Leal V. (öngól, 38.), Mojzer (88.)

Dorogi FC – Tarr Andráshida SC 2-0 (2-0)
Gólszerzők: Bojtor (40.), Sitku (45.)

Szeptember 6. vasárnap
11 óra: MTK II – Ferencvárosi TC II
16.30: Balatonfüredi FC – Videoton FC II
16.30: Tatabánya FC – Puskás Akadémia FC II

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.